A jellemzően idősebb, jómódú férfiakkal pénzért, vagy drága ajándékokért cserébe randizó sugar baby-k életét tavaly novemberi posztunkban Samantha, egy háromgyermekes arizonai anyuka példáján keresztül mutattuk be. Erre reagálva írta meg nekünk saját történetét egy magyar lány, aki 18 éves korában fedezte fel magának a találkozókban rejlő lehetőséget, és cseppet sem bánja, hogy belevágott. 

Olvasónk – nevezzük mondjuk Zsuzsának – azért vállalta, hogy megszólaljon a témában, mert a sugar dating kapcsán számos előítélettel találkozik. 

Szegénységben nőtt fel

Zsuzsa vidéki lányként nőtt fel, és nem volt valami könnyű gyermekkora. Édesapja egy másik nő miatt fordított hátat családjának, ezért varrónőként dolgozó édesanyja egyedül nevelte. 

Nagy szegénységben éltünk, én pedig mindig irigykedtem másokra, hogy mennyi szép ruhájuk, ékszerük van. Próbáltam mindig arra törekedni, hogy normális, jól fizető állásom legyen majd, de sajnos édesanyám lebénult, mikor 18 éves voltam, így nem volt esélyem egyetemre menni. Dolgoznom kellett, hogy eltartsam magunkat. Mivel közel lakunk az osztrák határhoz, átjártam hotelekbe takarítani, ott az egyik munkatársam ajánlotta, hogy miért nem próbálok találni magamnak egy sugar daddy-t (így nevezik a pénzes randipartnereket), aki segítene nekem az anyagiakban.

A lánynak akkor még fogalma sem volt, hogy kollégája miről beszél, de nem sokkal később beregisztrált egy sugar dating oldalra.

Két férfival randizgat 

Zsuzsa két pasival, egy bécsi régiségkereskedővel és egy budapesti pókerjátékossal kezdett ismerkedni. Édesanyja állapota közben olyan rosszra fordult, hogy idősek otthonába, súlyos betegségben szenvedők és demenciával küzdők közé került. A helyzet eleinte kilátástalannak tűnt, de egyik randipartnerének hála egy csapásra megoldódott minden. 

Elmeséltem – nevezzük őt „A”-nak – a sugar daddy-mnek Bécsből –, hogy milyen sorsra jutottunk szegény édesanyámmal, majd felajánlotta, hogy fizeti az ő ellátását és az én albérletem is, ha havonta 10 napot vele töltök. Természetesen nem hittem a fülemnek, hogy hogy lehet valaki ennyire nagylelkű. Anyukám egy ideig ódzkodott az ötlettől, hogy kitől és miért is kapjuk a pénzt, de aztán belátta, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy ilyen úriemberrel találkoztam, aki ennyi mindent megad, csak hogy boldog legyek.

Zsuzsa egyébként nem túlságosan érzi, hogy beleillene a férfi világába, de értékeli a kényeztetést, amit tőle kap.

Színházba és kaszinóba jár velük

A „B” sugar daddy, vagyis a pókeres a lány leírása alapján teljesen más kategóriába esik. A srác egy igazi adrenalinfüggő, aki sose nyugszik, imádja a veszélyt és a kockázatot, amiért csodálja őt, mert nélküle nem tudna annyira bevállalós lenni. Vele leginkább kaszinókba szokott járni, és ilyenkor annyit játszhat, amennyit csak szeretne. Az illetőtől különféle ajándékokat és pénzt is kap, így többé nem kell másokra irigykednie. Megteheti, hogy gyönyörű ruhákban, ékszerekben járjon.

Talán úgyis mondhatnánk, hogy kettős életet élek, hisz az „A” sugar daddy-vel operákba, színházakba, aukciókra járunk – ez a művelt oldalam, míg a „B” sugar daddy-vel motorozunk, kaszinózunk, klubokba járunk szórakozni – ez pedig a vadabb oldalam. 

A lány imádja ezt csinálni, ahogy azt is, hogy a két férfi egy csomó új dolgot hoz ki belőle. Nem tagadja, hogy pénz kap tőlük azért, hogy velük legyen, de számára nem csak az anyagiakról szól az egész. A társaságukat is élvezi. 

"Nem vagyok prosti"

Zsuzsa bosszantónak tartja, hogy az emberek a prostitúcióval azonosítják, amit csinál, pedig szerinte köze sincs hozzá.

Ne mondják nekem, hogy jobban tenném, ha vissza mennék hoteleket takarítani...egyik se menne vissza, miután megtapasztalták a luxust. Csak azután alkossanak véleményt, ha végig járták az utam...

Netán önnek is vannak hasonló tapasztalatai? Írja meg nekünk!