horoszkóp
shutterstock 731314510

Most már azt is tudjuk, hogyan élhetjük túl a zombiapokalipszist

2018.01.27. 09:05

Manapság, pláne a Walking Dead című sorozat óta tök normális dolog attól rettegni, hogy egyszer csak jönnek a zombik, akik jóindulatúan kiharapják az arcunk háromnegyedét, hogy ne unatkozzunk. Ugyan sok mindent megtanulhattunk már a sorozatból arról, hogy miként vegyük fel a harcot az élőhalottakkal szemben, azért ez mégis csak fikció, így jobb az egészet fenntartásokkal kezelni. Arra viszont eddig nem nagyon számítottunk, hogy lesznek olyan tudósok, akik annyira komolyan veszik a témát, hogy kidolgozzanak egy módszert arra, hogyan úszhatunk meg egy lehetséges zombitámadást, ha esetleg úgy hozná a szükség.

A Cornell Egyetem szakértői szerint a sűrűn lakott városokban élőket szinte garantáltan fel fogják zabálni a zombik, egy 2015-ös tanulmányuk szerint azonban még mindig van esély arra, hogy elkerüljük az elkerülhetetlent. Ehhez pedig nem kell mást tennünk, minthogy

egy emberektől mentes, nehezen elérhető régióba menekülünk, mondjuk egy nagyobb domb közelébe vagy a hegyekbe.

Szerintük egyébként a Sziklás-hegység a legalkalmasabb helyszín a megúszásra, bár ha ezek után mindenki oda menekül majd, akkor érdemes lesz átgondolni a dolgot. De most nem is ez a lényeg. Mivel a kutatás az Egyesült Államok területeire korlátozódott, és hát az amerikai filmekből is jól tudjuk, hogy más országokat nem nagyon érnek ilyen jellegű csapások, ezért nekünk talán nem kell annyira kiborulnunk előre. Ettől függetlenül persze jobb felkészülni a legrosszabbra. 

Alex Alemi, a Cornell Egyetem kutatócsoportjának egyik tagja szerint zombitámadás esetén minél inkább elkerüljük az embereket, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy kitérjünk a zombik által terjesztett fertőzés elől is. Ennek megállapításhoz egy olyan - egyelőre fiktív alapokra helyezett - kísérletet végeztek el, amelyben szokványos betegségmodelleket használtak fel a zombifertőzés mértékének becslésére. Ahhoz, hogy pontos képet kapjanak, természetesen belekalkulálták azokat az eddigi feltételezéseket is, miszerint a zombik csak sétálva tudnak közlekedni, a harapásukkal fertőznek, és hogy nem lehet őket kiirtani, csakis úgy, ha szétzúzzuk valamivel a fejüket.

Így, a zombikra jellemző, kitalált paraméterek vizsgálatában egy olyan valós modellt alkalmaztak, amely szinte teljesen megegyezik azzal, ahogy a járványtannal foglalkozó epidemiológusok kiszámítják egyes vírusok terjedését.

Alemi és társai a lakott területek populációján keresztül a lehetséges forgatókönyveket vizsgálták: a zombik megharapnak, megfertőznek, megölnek, vagy az emberek legyőzik őket és elmenekülnek. Továbbá, a helyzet összetett jellegének köszönhetően számos változót - például, hogy a zombik mennyire agresszívak vagy mozgékonyak - is vizsgálniuk kellett. 

A kutatócsoport tehát olyan interaktív modellt épített fel ezzel, amellyel szimulálni lehet egy esetleges támadást, annak kiindulási pontját, és az élőhalottak gyorsaságát is. Amíg pedig nem jön el a zombiapokalipszis, vírusok terjedésénél kiválóan alkalmazható lesz ez a precízen kivitelezett tanulmány. 

(IFL Science)

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Most már azt is tudjuk, hogyan élhetjük túl a zombiapokalipszist

Tudósok kidolgoztak egy módszert, amellyel megállapították, hova kell menekülnünk, ha elárasztanának minket a zombik, de szeretnénk életben maradni.

7 · Jan 27, 2018 09:05am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments