Az eltűnéseiről és eltüntetéseiről híres bűvésznek, David Copperfieldnek Las Vegas egyik bíróságán kellett bemutatniaSzerencsés 13-as nevezetű trükkjét. Erre azért volt szükség, mert egy 58 éves brit szakács, bizonyos Gavin Cox beperelte, és 400 ezer dollárnyi kártérítést követel tőle, amiért állítása szerint a trükk következtében kiugrott a válla, és agykárosodást szenvedett. 

Még mielőtt tiszta erőből a bűvészt hibáztatná, azért fontos hozzátenni, hogy Cox egyike volt annak a tizenhárom személynek, akiket Copperfield kiválasztott a közönségből, majd felhívta őket a színpadra, hogy eltüntesse őket. A férfi azonban a színpadra vezető folyosón megbotlott (azt állítja, azért, mert az tele volt meghatározhatatlan törmelékekkel), majd még mielőtt a trükk elkezdődhetett volna, elesett, és a többit már tudja.

Mondjuk az nem világos, hogy a bíróságon eljátszott trükk mennyiben bizonyítja vagy cáfolja Cox állításait, úgyhogy ezen lépjünk is túl, és inkább hadd mutassunk be önnek néhány olyan bűvészt, akik hasonló helyzetbe kerültek, sőt, akik nem is más, hanem a saját életüket veszélyeztették, vagy áldozták fel véletlenül egy-egy rosszul összerakott trükk kedvéért. 

Chung Ling Soo

A magát hosszú évtizedeken át kínainak valló bűvész rendkívüli népszerűségnek örvendett a századforduló idején, de hiába a nagy siker, sajnos a halálát is a szakmája okozta. Sőt, még le is bukott. A trükk, amelyet 1918-ban mutatott be a nagyközönségnek a Wood Green-i Empire Theater-ben, eredetileg arról szólt, hogy puskával lelövik, de ő csodával határos módon (és a vaktölténynek köszönhetően) túléli, a közönség pedig elámul.

A probléma abból adódott, hogy a puskának két csöve volt, és ugyan az egyikbe tényleg vaktöltényt töltöttek, a másikba éles lőszer került, ami azonnal átfúródott Chung Ling Soo testén. A férfi, aki addig egyetlen előadáson sem szólalt meg, kifakadt, és tökéletes angolsággal azt kiáltotta: "Úristen, lelőttek!". A halála után persze hamar kiderült az is, hogy az 56 éves álkínai férfit valójában William Ellsworth Robinsonnak hívják, és európai felmenőkkel rendelkező amerikai. Hogy ki tette az éles töltényt a fegyverbe, azt a mai napig homály fedi. 

Charles Rowan

Rowan nagyon szerette, és nagyon sokszor elő is adta mutatványát, amelyben egy  kényszerzubbonyból kellett kiszabadulnia még azelőtt, hogy egy felé száguldó autó átgázolt volna rajta. Aztán, 1930-ban, Dél-Afrikában is előrukkolt ezzel a trükkel, de sajnos nem tudta magát kimenekíteni a zubbonyból, az autó nekicsapódott, félig leszakította a lábát, ő pedig a helyszínen szörnyethalt. 

Tran Tan Phat

A fiatalember a 2015-ös vietnami Got Talent-ben adta elő jól kitalált trükkjét, ami nem éppen úgy ért véget, ahogy tervezte. Az attrakció során négy pohár vizet és egy pohár kénsavat helyezett maga elé, majd megkérte a zsűrit, hogy keverjék össze őket. Phat az elképesztő varázserejére támaszkodva állapította meg, mely poharak veszélytelenek számára. Ehhez képest elsőként nyúlt a savval teli ibrikhez, és szépen el is fogyasztotta annak tartalmát. Ami valóban csodának tekinthető, hogy egész ügyesen megőrizte a nyugalmát, és még volt ereje megkérni a közönséget, hogy szavazzanak rá. Aztán bevonult a kórházba, hogy ellássák a durva égési sérüléseket, amelyeket elszenvedett.  

Tenko hercegnő

A most 48 éves japán bűvésznő 2007-ben kísérelt meg kiszabadulni egy dobozból, még azelőtt, hogy 10 kardot döftek volna át rajta. A szabadulás azonban nem sikerült, ezért a kardok tényleg a testébe fúródtak: megsérült az arca, több bordája eltört, de mégis befejezte a trükköt, mielőtt elvitték volna a mentők. Menedzsere, Noboru Ochiai azt mondta, egyetlen centin múlt, hogy a kard nem tolta ki Tenko jobb szemgolyóját.

Royden Joseph Gilbert Raison de la Genesta

Az 1930-as években Royden Joseph Gilbert Raison de la Genesta bemászott egy vízzel teli, óriási tejeshordóba, magára tekertetett egy tonna láncot, és úgy gondolta, ki fog tudni szabadulni. Mivel rendesen gyakorolta a mutatványt, lett volna esély rá, de az utolsó alkalommal sajnos a trükk tragikus véget ért. A hordón rendkívül bonyolult zárak voltak, de belülről, kisebb nyomással ki lehetett őket nyitni. Genesta ebből a tényből indult ki, így nem is ellenőrizte a lakatot. A zár persze beragadt, és a férfit már csak eszméletlen állapotban tudták kimenteni a vízből. Nem sokkal később, a kórházban halt meg. 

Siegfried & Roy

2003-ban történt, hogy életveszélyes állapotban szállították kórházba Roy Horn idomárt, miután a Las Vegas-i Mirage kaszinó-hotelben, a "Siegfried and Roy Show" közben megtámadta Montecore, a páros hétéves bengáli tigrise. Horn és társa, Siegfried Fischbacher addigra már 35 éve léptek fel rendszeresen Las Vegasban, de soha, egyetlen állatuk sem támadt rájuk. Az orvosok akkor azt jósolták Hornnak, hogy ugyan túléli, de soha többé nem fog tudni beszélni, lábra állni, idomárkodni meg pláne. Ehhez képest, csodával határos módon, mégis teljesen felépült. 

A két férfi egyébként a mai napig ragaszkodik ahhoz a teóriához, hogy a tigris megérezte, hogy Hornnak stroke-ja van, és csak biztonságba akarta ráncigálni őt. 

Joseph Burrus

1992-ben a 32 éves amerikai bűvész, Joseph Burrus élve temettette el magát. Ebből az élethelyzetből próbált volna kiszabadulni, de a koporsó nem bírta a ráöntött nagy mennyiségű homokot és bentont, ezért a teteje beszakadt, és agyonnyomta Burrust. 

David Blane

A nagyoniszonyú híres David Blane szuperértelmetlen produkciójáról mi is beszámoltunk tavaly. A bűvész egy fogvédővel és egy fém pohárral a szájában elkapott egy golyót. A legfontosabb az volt, hogy amikor meghúzza a ravaszt a fegyveren, véletlenül se mozduljon meg, különben neki annyi. Szerencsére megúszta, bár kétségtelenül a halál torkában érezte magát. 

Amikor a golyó becsapódott a pohárba, elkezdett sípolni a fülem és ereztem, hogy valami megütötte a torkomat. Abban a pillanatban azt hittem, hogy a golyó átment a fejemen és meghaltam

- nyilatkozta utána. 

 (Mirror)