horoszkóp
583139116

Internetes játékfüggősége miatt elvonóra került egy kilencéves kislány

2018.06.16. 09:29

Egy kilencéves brit kislány szüleinek egyik legrosszabb rémálma vált valóra, mikor meg kellett hozniuk azt a döntést, hogy a gyereküket elvonóra küldik. A gyereknél ugyanis annyira súlyos internetes játékfüggőség alakult ki, hogy otthon nem tudtak rá megoldást találni. A lányt a Fortnite nevű lövöldözős-túlélős játék szippantotta be annyira, hogy szinte teljesen kivonta a hétköznapi életéből. Egy idő után már nem volt képes teljesíteni az iskolában, nem aludt és előfordult, hogy bepisilt, mert ennyi időre sem tudta otthagyni a gépet.

Persze abban, hogy az helyzet ennyire elfajult az is közrejátszott, hogy a gyerek szülei nem vették észre, vagy nem akarták észrevenni, hogy lányuk bajban van.  A kislány édesanyja a Mirrornak mesélte el a történetüket, mint mondja, számukra az első jel az volt, mikor kaptak egy telefonhívást a gyerek osztályfőnökéről, hogy a lányuk egyre rosszabbul teljesít az iskolában és gyakran végigalussza a tanórákat. Ezt követően megpróbáltak beszélni a gyerekükkel arról, hogy mi játszódik le benne, de a lány indulatosan elküldte őket, amit a szülők annak tudtak be, hogy biztos csak kamaszodik.

Ám ez után már jobban figyeltek a viselkedésére és így vették észre, hogy elkezdte ellógni az iskola utáni edzéseit, kifogásokat keresett arra, hogy kihagyja a hétvégi családi összejöveteleket, láthatóan egyre fáradtabb lett napközben és elkezdtek kisebb nagyobb összegek eltünedezni a szülők számlájáról. Így jöttek rá, hogy a gyerekük rákattant az online játékra.

A helyzet pedig még tovább romlott. Mikor a felnőttek azzal a megoldással álltak elő, hogy elkobozták a gyerek Xbox-át, annyira dühös lett, hogy arcon ütött az apját, majd megtalálta a módját, hogy folytassa a lövöldözést és elkezdett éjjelente titokban játszani. A dolog pedig odáig fajult, hogy végül már annyi időre se állt fel a géptől, hogy elmenjen vécére.

A férjem vette észre egyik éjjel, hogy ég a szobájában a villany. Benyitott és a saját pisijében ülve talált rá, miközben még mindig játszott

- számolt be az esetről az anya.

A szülők pedig ezen a pontot döntötték el, hogy szakmai segítségre van szükségük. Felvették a kapcsolatot egy addiktológussal és elvonóra küldték a lányt, aki mostanra a gyógyulás útjára lépett, lassan újra elkezdett sportolni és kezd visszatérni az iskolai életbe is.

Ijesztő, de nem különleges eset

A kislány történetet sajnos nem nevezhető egyedülállónak. A lapnak a gyerek kezelőorvosa is nyilatkozott és elmondta, hogy csak az elmúlt két hónapban kiugróan sok szülő kereste meg azzal, hogy a gyerekén a Fortnite-függőség tüneteit tapasztalja. Persze más hasonló online játékok is kialakíthat ilyen erős addikciót, kifejezetten ez a játék azért kerülhetett most előtérbe, mert az elmúlt időben nagy sztárok - mint például a kanadai rapper, Drake - is elkezdték reklámozni, ez pedig csak még vonzóbbá teheti a gyerekek számára. 

A gyerekpszichológus, Dr. Linda Papadopoulos szerint nagyon fontos lenne, hogy a szülők kiemelten figyeljenek arra, hogy mivel játszik a gyerekük és képesek legyenek hamar felismerni a függőség első tüneteit, hogy időben közbeavatkozhassanak. 

A készítők arra akarják rávenni a felhasználókat, hogy minél több időt töltsenek játékkal erre pedig a legjobb módszer a teljesen egyszerű díjazós-büntetős formula. Ez a gyerekek esetében még veszélyesebb, hiszen ők szinte teljesen eszköztelenek az agyuk jutalmazó központját érő manipulációk ellen

- magyarázza a szakember.

A probléma persze nem új keletű, mióta videójátékok vannak sokan válnak ezek megszállottjaivá, a probléma megítélése azonban sokat változott az elmúlt években. Hatalmas lépés például, hogy az egészségügyi világszervezet már dolgozik azon, hogy hivatalosan is önálló, elismert betegség legyen a videojáték-használati zavar, így pedig a kezelése is komolyabb figyelmet kaphat.