horoszkóp

Elaltatták a menhelyi kiskutyát, de feltámadt, és azóta mindenki őt akarja

2019.02.02. 13:35

Iszonyúan lehangoló és szomorú, mégis kénytelenek vagyunk szembenézni a ténnyel: a menhelyek nem örök életet adnak a kóbor állatoknak, csupán ideiglenesen befogadják, és gondozzák őket. Már ameddig az ehhez szükséges feltételek adottak. Ha azonban mondjuk telítődnek, és nincs elég helyük arra, hogy minden állatot megtartsanak, kénytelenek az eutanázia eszközével élni, tehát akármennyire is fájdalmas, lélekpusztító élmény, nincs más választásuk, mint elaltatni néhányukat.

Ez a rémes jövő várt egy hét-nyolc hónap körüli, Rudolph nevű labrador-pitbull keverékkutyusra is, aki egy átlagos, iowai menhelyen élt, amíg a gondozók arra nem kényszerültek, hogy elvegyék az életét. Az állatnak semmi baja nem volt, az eutanáziának sokkal prózaibb oka volt: a menhely dugig volt, és már nem maradt hely Rudolphnak. A rutinszerű művelet azonban egészen más véget ért, mint amire számítottak. A kutya ugyanis hiába kapta meg a végleges altatáshoz szükséges, halálos koktélt,

váratlanul visszatért a halálból.

Ez annyira hihetetlen és szokatlan élmény volt a procedúrát végző állatorvos számára, hogy nem volt hajlandó még egyszer beadni a kutyának az amúgy minden állatra azonnal ható keveréket. Helyette inkább elszállították őt a Kings Harvest Pet Rescue No Kill Shelterbe, egy menhelyre, ahol elutasítják az állatok elaltatását.

Elhozták a menhelyünkre, mi pedig azonnal magunkhoz vettük, abban a reményben, hogy valaki be tudja őt fogadni, és képes új esélyt adni neki az életre. Ha érdekel ez az imádnivaló kis fiatalúr, ne habozzon, és ismerje meg őt

- állt a menhely Facebookos felhívásában, amely szinte azonnal terjedni kezdett a neten. Olyannyira, hogy már másnap több tucat üzenettel és nem fogadott hívással szembesültek a menhely dolgozói, mindenki magának akarta Rudolphot.

Ő egy csodakutya, ez nem is kérdés. Még sosem hallottam olyan esetről, mint az övé

- nyilatkozta a WQAD-nek Kylie Jo Mitchell, a Kings Harvest egyik dolgozója.

Az állatot megrohamozó potenciáils befogadók egyike, bizonyos Jacob Hommer két és félórát utazott csak azért, hogy a reggeli nyitáskor ő lehessen az első a sorban, aki találkozhat Rudolph-fal, és hazaviheti. Illetve nem is haza, hanem egy sebesült veteránnak, aki poszttraumás stressz-szindrómában szenved. Hommernek nem ez lett volna az első hasonló jó cselekedete, a családjával sérült, jószerivel Bíbor szívet elnyert katonák részére tenyésztenek szibériai huskey-kat, így adta magát a gondolat, hogy Rudolph-nak is hasonló sorsot szánjon.

Végül azonban mégsem hozzá került a kutya, hanem egy olyan férfihoz, akihez a találkozás első percében ragaszkodni kezdett. A menhely azt mondja, a szimpátia kölcsönös volt, így nem dönthettek másképp.

Érdekes, és több kérdést is felvet egyébként, hogy miért mindig csak az efféle megható történetek sarkallják arra az embereket, hogy állatot fogadjanak örökbe, és hogy még egymást agyontaposva is az egyetlen, szóban forgó lényért harcoljanak, ahelyett, hogy körbejárnák a többit is, hátha nekik is van a talonban egy megható, aranyos története. Higgye el, lesz.