Magyarul még sose kellett erről beszélnem” – szabadkozik nekem a telefonban rögtön az interjú elején Magyar Eszter, akit annak nyomán kerestem meg, hogy megtaláltam a fotóit az Instagramon. Nem vagyok éppen tipikus célközönsége a szépséggel-sminkeléssel foglalkozó posztoknak, de így is mellbevágónak találtam, hogy Magyar Eszter fotói milyen drasztikusan különböznek attól, ami ez alatt a címszó alatt a közösségi médiában általában folyik.

Egy 32 éves, budapesti születésű, itthon és külföldön egyaránt dolgozó sminkmesterről van szó, akiről olyan rangos nemzetközi magazinok írtak már, mint a Dazed vagy az i-D/Vice, és akinek az utóbbi időben meredeken népszerűsödő Instagramja hamarosan százezer követőnél fog járni. Ez az első magyar nyelvű interjúja.

Két kulcsszóval lehet megtalálni az ő munkáit az interneten, ezek az #uglymakeuprevolution és a #makeupbrutalism. Az alábbi interjúból kiderül, hogy pontosabban mit jelent ez a két dolog, de az is, miért tartja magát az alábbi képen Cinthya Dictatorral látható Magyar Eszter a leggyűlöltebb sminkesnek az egész Instagramon.

Még mielőtt az Instagramra rátérnénk, kérlek, mesélj egy kicsit a főállásodról! Mit tanultál, mit dolgozol?

Mindig is a művészet felé tendáltam, és hiába tanultam fotográfiát és stylingot, végül a sminknél kötöttem ki. 2011-ben végeztem el az első sminkes iskolámat. Tanultam Budapesten és Berlinben, és 2012 óta dolgozom Magyarországon szabadúszó sminkesként. Illetve van ügynökségem Indiában (ott is dogoztam egy pár hónapig) és most Németországban is. Divatsminkesnek mondom magam: havi szinten dolgoztam Magyarországon a divatmagazinoknak – Elle, Marie Claire, InStyle, Cosmopolitan... És emellett forgatásokon, főleg reklámokon.

Honnan jött a makeupbrutalism név?

A nevet sokan félreértik: nem az a lényege, hogy brutális, hanem a brutalista építészetből vettem át. Hatalmas építészet-fan vagyok, és nagyon szeretem a brutalista építészetet. Az a kapcsolódási pont a kettőben, hogy mind a kettőre igaz, hogy ha valaki nem látja a mögöttes tartalmakat, akkor csak annyit érzékelhet belőle, hogy ronda. Nem feltétlen érti a lényegét, a funkcióját, az esszenciáját az egésznek első ránézésre. Amikor elneveztem ezt az egészet makeupbrutalismnek, akkor még nem volt ennyi visszajelzés, mint most, de mégis ebbe az irányba ment el, megéreztem előre, hogy én is ilyen leszek: vagy imádnak, vagy gyűlölnek.

Mi adta az ötletet ezekhez a vad sminkekhez?

Az egész onnan indult, hogy amikor az ember sminkelni tanul, akkor azt tanulja, hogy egy jó smink attól jó, ha mindent az ideális felé kell közelít. Van ideális szem-, száj-, orr- és arcforma. Akárkit eléd raknak, ideálissá kell varázsolnod – erre van az összes technika. (Egyébként technikailag abszolút nem olyan egyszerű sminkelni, mint ahogy azt az emberek képzelik. Sokan, akik azt hiszik, hogy tudnak sminkelni, sem feltétlen tudnak. Nagyon komoly tudás kell hozzá.) Az ember kikerül az iskolából, és ezt évekig gyakorolja, tökéletesíti. Amíg az ember ki tud húzni szépen egy szájat, addig eltelnek évek.

De aztán egyszer csak jött egy fordulópont…?

Konkrétan emlékszem arra a fotózásra, amikor csináltam egy sminket, és arra gondoltam, hogy ez most tényleg ennyi…? Hogy szép embereket még szebbé kell tennem? Nekem ez így unalmas, nagyon kötött, azt éreztem, hogy ennél valahogy több kell. Elkezdtem kísérletezni textúrákkal, színekkel, otthon, hogy a következő munkáimba bele tudjak tenni egy kis pluszt. Mindezt nyilván magamon, és folyamatosan fotóztam is, hogy meg tudjam nézni, hogy ebből mi lesz, ami majd használható. Egy idő után nagyon sok ilyen fotóm lett, és az akkori sima Instagramomra feltöltöttem egyet-kettőt. Az ismerőseimnek, akik követtek, nagyon tetszett, és ekkor elgondolkodtam, hogy ennek kéne csinálni egy külön Instagramot.

Ez mikor volt?

2018-ban. Ha az ember visszateker, akkor látszik, hogy mikor éppen milyen gondolat érdekelt. A legelején a színek és a formák dominálnak, és aztán elkezdett átalakulni – jöttek azok a gondolatok, hogy milyen forma kell ahhoz, hogy szép legyen. De miért kell szépnek lennie? Meg mi az, hogy szép? És ha valami nem szép, az hibás? De akkor mit jelent az, hogy hiba? És ezeket elkezdtem szépen kibontogatni, elkezdtem direkt hibákat használni. Az egyik kérdésből jött a következő, abból a következő – és így folyamatosan alakult. Lehet-e sminket csinálni smink nélkül? Elég-e, ha csak az illúzióját keltjük egy formának, mondjuk tárgyakkal...? Mostanában főleg a sminkelési szokásokkal szeretek foglalkozni, azokat kifigurázni, és rászabadultam a Photoshopra is.

Mikor észlelted, hogy eziránt a szélesebb közönség is kezd érdeklődni?

Éppen amikor egy a productless (sminktermékek nélküli) szériát csináltam, akkor jelentkezett egy nő, hogy szeretne erről írni egy cikket. Ez volt az első nagyobb cikk, a Dazed Beautynál jelent meg. Innen folyamatosan jöttek az újabb és újabb kérdések és témák. Elég hamar beindult az oldal, az emberek szerették ezt a kísérletezést, tetszik nekik, hogy konceptuálisabb, mint általában a sminkes oldalak, és így folyamatosan egyre többen lettek. Amikor az elérésed eléri a 20-30 ezret, akkor már nemcsak a követőid látják a képeidet, és innentől kezdve jönnek azok az emberek, aki nem értik, nem ismernek téged, nem is akarják megismerni sem azt, amit csinálsz, csak odakommentálják alá, hogy „ez szar”. De ennél sokkal cifrábbakat is tudnak, gyűjtöm a legdurvább kommenteket, amiket valaha kaptam, elképesztően durvák vannak. Volt, aki azt írta hogy „remélem, hogy megvakulsz”, hogy „az emberiség szégyene vagyok”, vagy ajánlották, hogy legközelebb öntsek hypót a szemembe.

Hogyan reagálsz ezekre a kommentekre?

Egy átlagos ember nem találkozik ilyen ok nélküli gyűlölettel minden nap – amikor ez egyszer csak megjelent az életemben, nagyon fura volt. Hiába nem akar foglalkozni vele az ember, akkor is foglalkozni fog, mert zavarja. Bennem ez úgy csapódott le, mint minden más: szépen átalakítottam őket sminkekké. Ezekből a kommentekből, ezekre reagálva csináltam sminkeket. És ezek után magam írtam ki a fejlécre, hogy az enyém a leggyűlöltebb szépség-Insta, ami azóta minden interjúban benne van, úgyhogy azt hiszem, sikerült előnyt kovácsolni egy rossz dologból.

Vannak, akik veled együtt elindultak ugyanebben az irányban?

Rengetegen, és nagyon sokan írnak is nekem levelet ezzel kapcsolatban. Eredetileg poénnak indult az uglymakeuprevolution is, csináltam egy #uglymakeuprevolution hashtaget, és elkezdtem használni. Aztán amikor legközelebb rákattintottam, akkor láttam, hogy már több ezren használják. Csináltam is neki egy külön Instagramot, ott inkább kurátorként posztolom mások munkáit, ott is már majdnem 40 ezer követő van, és 16-17 ezer poszt van a hashtag alatt.

Mennyire újdonság ez az irányzat?

Természetesen a „csúnya” szabálytalan sminkeknek is vannak gyökerei, ez nem egy új keletű dolog. Csomóan próbálnak azzal támadni, hogy „Úristen, te azt hiszed, hogy ezt te találtad ki, amikor ez és ez az influenszer vagy youtuber már csinált ilyeneket?!” – de ez nem akkor, hanem sokkal korábban kezdődött. Ott voltak a '70-es években a punkok vagy később a club kidek, nyilván vannak átfedések. Amit én csinálok, az ennek a modernizált változata.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Egy magyar lányé a világ leggyűlöltebb szépség-Instája

Magyar Eszter direkt nemszép sminkjeit a brutalista építészet ihlette, és már a Dazed és az i-D is írt róla. Íme első magyar interjúja.

30 · Jun 05, 2020 02:34pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments