Amennyiben a fenti feliratnak megfelelően ön is úgy érzi, hogy nem kell mindig mindent a mentális egészségnek alárendelni, arra van nagyobb szüksége, hogy még több időt áldozzon a közösségi médiára, akkor jó hír, hogy egy új app kezd látványosan felfutni mostanában. Mostantól elegendő mennyiségű facebookozás, instázás, tweetelés és tiktokozás után be lehet majd kapcsolódni a Clubhouse nevű app hálózatába is.

A Clubhouse lényege, hogy az egész app szöveg és kép nélküli: csakis audiobeszélgetésekből áll. Aki úgy érzi, kinyit egy szobát, ad neki egy címet (azaz témát), és után várja, hogy minél többen belehallgassanak a dologba élőben. Ha valaki bele akar szólni a beszélgetésbe, az egy ikon segítségével felemelheti a kezét, és a szoba házigazdája, aki egyben moderátor is, szót ad az illetőnek.

A Clubhouse-t, bizonyos Paul Davison és Rohan Seth fejlesztők munkáját, 2020 áprilisában indította egy amerikai cég és egyelőre csak iPhone-okon működik, és csak meghívásos alapon. Az app népszerűsége tavaly év vége felé kezdett el egyre meredekebben felfelé ívelni, és egyelőre úgy tűnik, a cég nehezen tart lépést az exponenciális terjedéssel, ezért egyelőre még csak terv az androidos változat, valamint a bárki számára nyitott működés. Egyelőre csak azok az iPhone-használók kapcsolódhatnak bele a beszélgetésekbe, akikek egy ismerőse már fent van a Clubhouse-on és küld egy meghívót.

Az alkalmazás sikerét mi sem bizonyítja jobban annál a két dolognál, hogy

  1. Kínában már be is tiltották (mint a cenzúrázatlan kommunikáció minden más csatornáját is), valamint hogy
  2. egyre több híresség csatlakozik újabban.

Az előbbiről az Index írt a múlt héten, az utóbbiról pedig többek között a Metro, a New York Times és a Vogue című lapok cikkeiből lehet tájékozódni. Ezekből az derül ki, hogy a Clubhouse beszélgetéseibe csatlakozik bele vagy ilyeneket tart időnként:

  • Jared Leto Oscar-díjas színész, aki a fenti borítóképen látható,
  • Ashton Kutcher színész,
  • Oprah Winfrey műsorvezető-médiaszemélyiség,
  • Drake, az illatos rapper,
  • Chris Rock humorista, valamint
  • Elon Musk üzletember, akinek beszélgetésre invitáló tweetjét a Clubhouse az Instagramon is megosztotta (gyönyörű, nem?).

Állítólag Kevin Hart humorista is beszállt egy beszélgetésbe, aminek a témája az volt, hogy Kevin Hart vicces-e, és bár bizonyíték semmire nincs, Hartot állítólag jól kiosztotta a többi clubhouse-ozó. Ha önnek hiányzik az ilyesmi az életéből, kérdezzen körbe az ismerősei között, van-e valakinek meghívója.