GettyImages-939333318

Halálos beteg Sarah Harding a Girls Aloudból, nem fogja megérni a karácsonyt

2021.03.22. 10:35 Módosítva: 2021.03.22. 10:49

Sarah Haring egy 39 éves, brit énekesnő, aki a Girls Aloud nevű együttes tagjaként vált híressé 2002-ben, az együttesbe egy realityvetélkedőben válogatták be a lányokat. Az együttes leghíresebb tagja Cheryl lett, de a Girls Aloud 2013-as végső feloszlása után Harding is a showbizniszben maradt, igaz, kisebb filmes, illetve realityszereplései az utóbbi években inkább csak Nagy-Britanniában kaptak visszhangot, ahol 2017-ben megnyerte például a Celebrity Big Brothert.

Harding tavaly a Twitteren tette közzé, hogy mellrákot diagnosztizáltak nála, és ezért kemoterápiát kap, mivel a daganatok átterjedtek a teste többi részére is. A múlt héten írta meg a BBC, hogy sajnos a kezelések ellenére sem sikerült visszaszorítani a betegséget, és Hardingnak azt mondták decemberben az orvosai, hogy valószínűleg ez a karácsony lesz számára az utolsó, azaz az idei karácsonyt nem fogja már megérni.

Harding most megjelentette önéletrajzi könyvét Hear Me Out (kb. Hallgass végig) címmel, ami a következőt tartalmazza:

Olyan fázisban vagyok most, hogy nem tudhatom, hány hónapom van hátra. Azért ki tudja, lehet, hogy meglepetést okozok majd mindenkinek, de jelenleg így nézem a dolgokat.

Az énekesnő azt mondja, elárasztják a szeretettel teli üzenetek egykori együttestársaitól és a rajongóitól egyaránt. Utóbbiak az Official Charts honlapon megjelent hír szerint kampányt is szerveztek, hogy a Girls Aloudtól a Hear Me Out című, 2004-es szám újra felkerüljön a slágerlistára Harding tiszteletére. Az énekesnő az alábbi Tweetben köszöni meg a támogatást és ajánlja mindenki figyelmébe memoárját, valamint próbálja felhívni minden nő figyelmét a rendszeres mellrákszűrés fontosságára.

A fenti borítókép 2018 márciusában készült Hardingról, az alábbi dal pedig a Girls Aloud egyik legnagyobb slágere, a The Promise 2008-ból.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Halálos beteg Sarah Harding a Girls Aloudból, nem fogja megérni a karácsonyt

A többszörös reality-győztes énekesnő a múlt héten kiadta memoárját. Tavaly óta tudja, hogy rákos, most tette csak közzé, mennyire súlyos a betegsége.

31 · Mar 22, 2021 10:35am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments