A névtelenséget kérő nő egy brit bulvárlapban fedte fel történetét. Mint kiderült, a szexjátékszerét használat után nem húzta ki az áramból, sőt az ágyában is hagyta, mely így majdnem a vesztét okozta. 

A nő elmesélte, hogy egyszer részegen tért haza, és ahogy az ágyban forgolódott, a vibrátor bekapcsolt. Legnagyobb szerencséjére a füstszagra felébredt, hiszen az eszköz ekkor már majdnem teljesen elolvadt – írja a Ladbible.

Percekre voltam attól, hogy felgyújtsam az egész lakásom.

– mondta az esettel kapcsolatban. A lap megemlít egy másik esetet is: egy nő szintén ezt az eszközt választotta örömszerzésnek. Bár a vibrátor már majdnem szétesett, miközben használta, nem hagyta abba a dolgot, míg az szikrákat nem kezdett hányni. Ez az illető így közel volt ahhoz, hogy agyonüsse az áram, méghozzá önkielégítés közben.

Cikkünk vezető képe illusztráció!