BeFunky-collage (22)

Ennek a nőnek olyan extrém vékony a dereka a fűzőviseléstől, hogy két kézzel át lehet fogni

2021.11.05. 12:33

Bár úgy tűnhet, hogy a Ruth Luján nevű mexikói nő az egészségével játszik, és kizárólag az extrém külső érdekében visel mindig szorosra húzott, zsinóros fűzőt, ez koránt sincs így. 

A 24 éves nő, aki a mexikói Torreonban él, nem azért zsugorította a testét rémisztően karcsúra, mert elégedetlen lett volna alakjával. Öt évvel ezelőtt egy balett órán vették észre, hogy valami nincsen rendben a mozgásával. Az aggódó balett-tanár kérésére Luján orvoshoz fordult. Végül egy igen ritka betegséggel, az ún. hyperlaxity szindrómával diagnosztizálták, ami miatt abba kellett hagynia a balettet. Izmai és ínszalagjai elgyengülnek, majd a gerince is.

A fiatal lánynak azt mondták, a fűzőviselés segíthet állapotán, ezért azóta is ragaszkodik a míderhez. Vágya, hogy tökéletes homokóra alakja legyen.

A rosszindulatú kommentelők Lujánt is gyakran betalálják. Vannak, akik úgy gondolják, nem is lenne szüksége a fűzőre, csak megszállottan szeretné valahogy vékonyítani a derekát. Sokszor megkapja azt is, hogy ilyen derékkal ő csak egy robot lehet. A fűzővel egyébként harminc centis a dereka.

Nem esett át sebészeti beavatkozásokon, és a bordáit sem távolították el. Mindenesetre nagyon szereti felhívni magára a figyelmet ezzel a meghökkentő külsővel. 

 Riportot a Truly YouTube-csatornáján is láthatunk róla: