Hiába hirdetik, nincsen olyan csodaszer, mellyel egy-két hét alatt le lehet adni az összes súlyfelesleget, de vannak olyan vitaminok és ásványi anyagok, melyek segítségével a szervezet hamarabb zsírégető üzemmódra kapcsol.

Tudjuk, hogy fogyni nem egyszerű; a pluszkilók leadásához elengedhetetlen a kiegyensúlyozott étrend és a testmozgás. Egyes étrend-kiegészítők is segíthetnek, a D-vitamin-kiegészítő szedését például többször is összefüggésbe hozták a fogyással. Erre a vitaminra az immunrendszer megfelelő működéséhez is szükség van, s a korábbi kutatások arra is rámutattak, hogy a D-vitamin-hiány az elhízott emberek körében a leggyakoribb.

Egy nemrégiben publikált tanulmány szerint

azok, akik rendszeresen szednek D-vitamitint, fogyókúra vagy egyéb drasztikusabb életmódbeli változtatás nélkül is fogynak.

via GIPHY

PsyBlog által szemlézett kutatásban 50 túlsúlyos nő vett részt. Az alanyok fele, vagyis 25 nő a hat héten át tartó vizsgálat soránt napi közel 10 ezer NE D-vitamint vitt be, a vizsgált csoport másik fele pedig placebót kapott.

A szakértők a táplálékkiegészítés előtt és után a nők testsúlyát, derék- és csípőkörfogatát, koleszterinszintjét és más biológiai markereket is mérték. A szerzők azt írják, hogy a D-vitamint szedő nők 3,5 kilót fogytak a hat hetes kísérlet alatt.

A 20-40 év közötti elhízott és túlsúlyos nőkön végzett kettős klinikai vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a D-vitamin 50 ezer NE/év dózissal történő kiegészítése hat héten keresztül szignifikánsan csökkentette az átlagos BMI-t (testtömegindex), a testsúlyt, másrészt növelte a D-vitamin-szintet a kontrollcsoporttal ellentétben

– tudatták a tanulmány szerzői.

Tévhit, hogy nem kell pótolni

Gyakori tévhit, hogy a D-vitamin pótlására nincs szükség. Sokan úgy tudják, hogy a naptól úgyis megkapjuk azt a mennyiséget, amire a szervezetünknek szüksége van, az emberek nagyrésze azonban nem tölt elég időt a napon ahhoz, hogy a napi szükségletét fel tudja venni a napsugaraktól. Az ételekből is nehéz hozzájutni a megfelelő D-vitamin mennyiséghez, írja a netamin.hu.

Íme, néhány D-vitamin forrás:

  • csukamájolaj
  • szardínia
  • tonhal
  • lazac
  • tojássárgája
  • vitaminnal dúsított gabonapelyhek

(Hamu és Gyémánt, PsyBlog)