BeFunky-collage (62)

Domina lett a csinos igazgatónőből – ennyi pénzt keres egy évben erotikus tartalmaival

2022.05.22. 19:10

Bár korábban igazgatónőként kereste a kenyerét, ma már erotikus jellegű tartalmak készítésével foglalkozik Lana Michaels. A fiatal nő, aki éveket töltött el azzal, hogy kevés fizetésért diákokat fegyelmezett, a koronavírus-járvány kitörésekor kezdett el másik pénzkereseti lehetőség után nézelődni. 

Ekkor talált rá a leginkább felnőtt tartalmakról ismert oldalra, a Fanslyre, azóta pedig ún. pénzügyi dominaként dolgozik.

Nem szégyenlős
Nem szégyenlős
Fotó: mediadrumimages/@loserlifecoach/Northfoto

Michaels egyébként évekkel ezelőtt kifejezetten azért utazott az Egyesült Királyságból a spanyolországi Murcia városába, hogy taníthasson. Akkoriban – a Northfoto képriportja szerint – évente 25 ezer eurót (9,6 millió forintot) keresett igazgatónőként, ám a koronavírus-járvány miatt úgy döntött, más állás után néz. Michaels ma már főállású domina, és a Mirror című brit napilap szerint az éves fizetése több mint 100 ezer euróra (38,4 millió forintra) rúg.

Amellett, hogy sokat mutató, merész képekkel elégíti ki a Fansly nevű platform felhasználóinak vágyait, egyfajta „életvezetési” tanácsadóként is ténykedik az oldalon. Mint mondja, segít a férfiaknak a helyes útra térni az élet különböző területein.

Eleinte sokszor csak azért utaltak nekem a a férfiak pénzt, mert úgy vélték, én egy valóságos istennő vagyok, ők pedig értéktelen senkiházik. Volt, aki azt kérte, legyek vele nagyon gonosz, de legtöbbször egyszerű dolgokat, képeket, hangüzeneteket, videókat akartak tőlem. Ezekért cserébe sokkal többet fizettek, mint amennyit általában elkérek

– mesélte a nő.

Michaels parókát is szívesen húz
Michaels parókát is szívesen húz
Fotó: mediadrumimages/@loserlifecoach/Northfoto

Michaels kitért arra is, hogy vannak olyan férfiak, akik az ún. financial dominationre (pénzügyi dominanciára) gerjednek, melynek lényege, hogy részleges vagy teljes kontrollt adnak Michaelsnek a pénztárcájuk felett.

Addig-addig kérdezgettem őket arról, hogyan érzik magukat attól, ha pénzt küldözgetnek nekem, míg meg nem bánták a dolgot. Rájöttem, hogy nagyrészük szűz és önbizalomhiányos volt, akik szeretik, ha megalázzák őket. Ekkor jöttem rá, hogy nincsenek rendben lelkileg, ezért úgy döntöttem, hogy inkább megvédem őket. Ekkor alapítottam meg a Loser Club ot: az ügyfeleknek abban segítek, hogyan változtassanak életükön, de erotikus tartalmakat is kapnak tőlem. Kielégítem furcsa szexuális fantáziáikat, melyeket kihasználva arra sarkallom őket, hogy változtassanak. Szerepjátéknak fogom fel, hogy coachingolom őket, és sokuknál komoly előrelépést tapasztalok

– magyarázta Michaels, aki azt is elárulta, hogy a platformon megkeresett pénz javát szépészeti beavatkozásokra költi. A kebleit már megnagyobbíttatta.