Stephanie Matto neve sokaknak ismerősen csenghet, néhány hónappal ezelőtt ugyanis hatalmas port kavart a hír, miszerint a 31 éves nő több tízezer dollárra tett szert azzal, hogy befőttesüvegbe zárt szellentését árulta az interneten. Az egykori reality-sztár alig győzte teljesíteni a megrendeléseket, s miután kórházba került az erőlködés miatt, újabb bizarr pénzkereseti lehetőség után nézett.

Matto, aki a 90 Day Fiancé című műsorban szerzett magának ismertséget, most az izzadtságát árulja. Pontosabban azokat az izzadtságcseppeket zárja a kis tégelyekbe, melyeket a melléről csapol le. A connecticuti szőkeség rengeteg időt tölt a napon, hogy minél több tégelyt meg tudjon tölteni – írja a Ladbible nyomán a 24.hu.

Mint mondja, naponta általában négy órát sütteti magát, de egy tégelyt 15 perc napozás után meg tud tölteni a melléről származó izzadtsággal. Egy üvegcse 500 dollárba (184 ezer forintba) kerül és elmondása szerint van, hogy egy nap 5 ezer dollárt (1,8 millió forintot) is megkeres.

Szeretek a medence partján üldögélni, de ez egyben kemény munka is, még mielőtt valaki félreértené. Sokat segít, hogy nagyok a kebleim. A rajongóim csak az izzadtságom szagolgatásával, ízlelgetésével kerülhetnek közel hozzám. Az, hogy milyen sokáig tart az izzadtságommal megtölteni egy üvegcsét, sok mindentől függ, de leginkább az időjárástól, vaalmint attól, hogy mennyit mozgok és mennyire vagyok hidratált. Próbálok sok vizet inni és annyit ülni a tűző napon, amennyit csak tudok. Szeretek magamra „emberi” juharfaként hivatkozni, az izzadtságomat pedig juharszirupnak nevezni

– magyarázta Matto, hozzátéve, a sok napozásnak is megvannak a maga veszélyei, ezért mindig használ fényvédőt.

@stepankamatto Just another day in the life on unfiltrd 😅❤️🤪 #LENOVOJUSTBEYOU #FrunktheBeat #funskit #10MillionAdoptions ♬ Blue Blood - Heinz Kiessling & Various Artists

Matto korábban egyébként azért került kórházba, mert szinte csak babon és tújáson élt, hogy minél több befőttesüveget meg tudjon tölteni szellentésével.