Az orosz-ukrán háború kitörése óta csak rosszabbodott az energiaárak óriási emelkedése, a dráguló rezsi miatt pedig sokan keresnek menekülési útvonalakat. Az árak emelkedésével már augusztustól szembe kell néznünk, s minden apró lépés számít, amivel visszaszoríthatjuk fogyasztásunkat

Arra, hogyan spórolhatunk helyes takarítással, a BONUS Kft., Magyarország vezető tisztítóeszközgyártója adott tippeket, melynek közleményét az iotmagazin.hu szemlézte. Rezsiszemlánkát már azzal is érezhetően visszafoghatjuk, ha a takarítás, a házimunka során odafigyelünk pár dologra.

Ön spórolásba kezdett, hogy visszaszoríthassa a rezsi költségeit?

1. Hűtő, fagyasztó

Mivel a hűtés energiaigénye erősen függ a külső hőmérséklettől, semmiképp ne helyezzük a hűtőt napfénynek kitett helyre, hőforrás közelébe, vagy az átlagnál melegebb helyiségbe, ha spórolni szeretnénk. A kívül-belül tiszta hűtő ráadásul kevesebbet fogyaszt, ugyanis könnyebben adja le a felesleges hőt. 

Ellenőrizzük, hogy a hűtőajtók szigetelése megfelelő-e, s hogy a hűtő megfelelő távolságra legyen a faltól (legalább 10 cm). Sokat segít az is, ha rendszeresen leportalanítjuk a hátulját, s amint szükséges, olvasszuk le a jeget, és csak olyan hőfokra állítsuk, ami feltétlenül szükséges. 

2. Tűzhely, sütő

A tűzhelyet és a sütőt is ajánlott rendszeresen, kívül-belül tisztítani, mivel a koszos tűzhely elnyeli a hőt, a tiszta pedig visszaveri. Ha a tűzhely gázlángja sárga, és nem kék, akkor az égés nem tökéletes, alacsony hatásfokú – ilyenkor vegyük igénybe szakember segítségét. A lángot az edényekhez képest vegyük kicsit kisebbre, a fedőt pedig használjuk bátran, mert annak köszönhetően kevesebb hő szökik el, a fazék tartalma pedig sokkal hamarabb felmelegszik.

Fontos meggyőződni arról is, hogy a sütőajtó megfelelően záródik-e. Ha elektromos sütőnk van, és spórolni szeretnénk, akkor készítsünk több adag ételt, vagy süssünk többféle fogást! Az eszköz lassan hűl ki, így azt a sütés utolsó 5-10 percére nyugodtan lekapcsolhatjuk. A légkeveréses funkció használatával a sütő kevesebbet fogyaszt, mert így alacsonyabb hőfok is elég ugyanolyan eredményhez.

3. Mikró

A mikrohullámú sütő kedvező fogyasztású konyhai gép, melyet szintén szükséges rendszeresen tisztíani, mivel a benne lévő kiömlött kávé vagy ételfolt elnyeli a mikrohullámokat, ami miatt a teljesítmény csökken, a fogyasztás azonban nő.

A kosz pár lépésben, könnyedén fellazítható: tegyünk a mikróba egy tálba vizet, melegítsük 5 percig, hagyjuk állni további 2 percig (az ajtót ne nyissuk ki). A felületen lévő szennyeződés fellazul és könnyen eltávolítható

– ajánlotta Botos Andrej, a BONUS szakértője.

4. Vízforraló, kávéfőző

A kávéfőző és vízforraló élettartama a rendszeres vízkőtelenítéssel növelhető, például ecet vagy citromsav segítségével. Ennek köszönhetően ezeknek az eszközöknek a hatásfoka olyan lesz, mint újkorukban. A vízforralót a főzéshez használt víz felforralására is használhatjuk. A kütyük egyébként a kikapcsolt állapot ellenére is fogyasztanak, nem használt töltőinket is érdemes kihúzni.

5. Kézi és gépi mosogatás

Spórolni azzal is tudunk, ha kézi mosogatás során nem használunk forró vizet. A szennyeződések többsége meleg vízben is eltávolítható, mellyel nem használunk el felesleges energitá. Folyóvíz helyett ajánlott inkább áztatni a mosatlant. Ha pedig nem hagyjuk a tányérokra rászáradni az ételmaradékot, könnyebb dolgunk van. 

A mosogatógépeket célszerű hűvösebb napokban, napszakban használni, hiszen többlethőt termel, amit aztán a klímának kell kompenzálnia. A gépet jobb, ha csak akkor indítjuk el, ha tele van. 

6. Mosógép

Ha a mosnivaló ruhák átlagos mértékben szennyezettek, válasszunk inkább energiatakarékos üzemmódot. A legtöbb mosószer ilyen körülmények között is hatékony.

30 °C-on mosva a 60°C-os mosáshoz képest kb. 40%-kal kevesebb áramot használunk el.

Ajánálják még, hogy időnként töröljük át a mosógép gumitömítéseit és a dobot egy nedves mikroszálas kendővel és egy kisméretű szivaccsal.

7. Fűtés

Hogy a radiátorok a lehető leghatékonyabbak legyenek, portalanítsuk azokat mikroszálas kendővel. Az is segít, ha a fűtőtestek mögé hővisszaverő fóliát helyezünk, melyet kartonpapírból és alufóliából otthon is el tudunk készíteni. Ajánlják még a falvédőket és a szőnyeget, hogy a falak és padlófelületek ne legyenek hidegek. Az is szigetel, ha a szekrénysort a leghidegebb falhoz helyezzük. 

8. Portörlés, porszívózás, felmosás

Takarításkor fontos, hogy portörléssel kezdjünk, s csak azután porszívózzunk, mossunk fel, mert a felkevert por úgyis a földön végzi.

A portörlés és általános felülettisztítás kapcsán fontos megjegyezni, hogy a mikroszálas kendők bármilyen felületen, üvegen is a leghatékonyabb takarítóeszköznek számítanak. A mikroszálak milliárdjai még a baktériumokat feltörlik, összességében pedig minden más kendőhöz képest több port és piszkot tudunk velük feltörölni sokkal kevesebb víz felhasználásával, ráadásul külön vegyszerek nélkül. A mikroszálas kendőket elég vízzel benedvesítve használni

– emelte ki a szakértő, akinek szavait az iotmagazin.hu idézte.

Porszívózás helyett: seprű és lapát!

A porzsák ürítése és a porszívó szűrőinek gyakori tisztítása is ajánlott. Ha ezeket nem végezzük el, akkor csökken az eszköz teljesítménye és szívóereje. Mivel a porszívók – attól függően, hogy milyen típusúak – viszonylag sokat fogyasztanak, kisebb munkákra érdemes inkább morzsaporszívót használni. A kisebb szőnyegeket kirázhatjuk, kiporolhatjuk kültéren. Energiát azzal is megtakaríthatunk, ha a sepregetést választjuk a sima felületek takarításához.