Rendkívül fontos számára az alapos fényvédelem, ám bőre szépségéért nem csupán fényvédőkrémekkel tesz Nagy Adri. Az énekesnő, akinek korábban hét anyajegyét is eltávolították, arra is nagyon ügyel, milyen ételeket eszik. 

Az egygyermekes anyuka a húst például szinte teljesen száműzte étrendjéből.

„Alapvetően odafigyelek arra, hogy megfelelő mennyiségű vitamint vigyek be. A női vitaminokat is előtérbe helyezem, magnéziumot és vasat is szedek. Mivel tejérzékeny vagyok, a tejet teljesen száműztem az életemből. Mostanában már a húsokat is, nagyon keveset eszem belőle – ha tehetem, inkább halat fogyasztok. Ezzel körülbelül egy éve kísérletezem, komolyabban fél éve álltam rá erre”

– magyarázta a Velvetnek az énekesnő, majd az okokra is kitért.

Az állatok iránti szeretet is közrejátszik ebben, valamint az is, hogy nagyon rossz dolgokat lehet hallani, például hogy antibiotikummal kezelik a csirkéket. Saját magamon is tapasztaltam a tehéntej okozta tüneteket.

Az sem egészséges egy felnőtt embernek, ha sok tehéntejet fogyaszt. Ha nem eszem húst és egyéb állati eredetű termékeket, nem vagyok annyira fáradékony. Abszolút az előnyét élvezem ennek. Ha például vacsorára ettem húst, nem éreztem tőle jól magam. Maga az emésztés is egy sokkal nehézkesebb és lassabb folyamat, ha húst eszünk”

– fogalmazott Nagy, aki úgy véli, a bőre is a hús elhagyása miatt tisztult ki.

A pattanásos, gyulladt bőr teljesen eltűnt, mióta felhagytam a tej- és húsfogyasztással. Mondhatni teljesen problémamentes lett. Nyilván időre volt szükség ahhoz, hogy a testemből kiürüljenek a „rossz” anyagok, és hogy változni tudjon a helyzet

– mondta az énekesnő, aki követőinek is ír arról, miért mond nemet a húsra.

„Néha kommunikálom az Instagram-oldalamon is, hogy én inkább a húsmentes/húsban nem bővelkedő étrendet preferálom, de nem estem át a ló másik oldalára. Nem akarok álszent lenni, mert tényleg van, hogy megesik, hogy egy családi összejövetel alkalmával én is eszem húst. De mindig megbánom. Főleg a csirkehúsra vonatkozóan érzem azt, hogy már nem olyan az állaga. Ha az ember mondjuk tanyasi csirkét eszik, vagy maga fogja ki a halat, az egészen más dolog, mint a tenyésztés, a tömeges halászat. Ebből jobb lenne visszább venni, mert ennek nem lesz jó vége. De szerintem ezt az emberek akkor fogják csak észrevenni, amikor már nyakunkon a baj. Most is azt mondják, hogy késő”

– fejtette ki a Szinglik éjszakája című dal előadója, aki pár tanácsot is adott.

A magyar ember húst hússal eszik, de ha nem is tudunk teljesen leszokni róla, már az is nagyon jó lépés, ha heti egy-két alkalommal visszaveszünk a húsfogyasztásból.

Már ez is mérhető számokat produkál. Ha mondjuk egy ötfős család visszább veszi a húsfogyasztást, az már látható. Ugyanezt gondolom a feldolgozott húsokról, a felvágottakról. Amellett, hogy teli van különböző E-számokkal, nem feltétlenül az van benne, mint amit látunk. Ha én vidékre látogatok a családomhoz, és ott vágjuk le a csirkét, nyilván nagyon sajnálom és nem is szívesen eszem meg, de azért ez egy teljesen más minőségben nevelkedett állat, mint amikor 5 négyzetméteren 200 csirkét tartanak”

– magyarázta az énekesnő, aki úgy véli, szemlélete valószínűleg akkor változott meg, amikor 2017-ben várandós lett. A felvágottakat például már akkor sokkal kevésbé kívánta, a terhessége alatt csak nagyon kevés húst evett. Mióta édesanya lett, sokkal érzékenyebben érinti a környezetváltozás, környezetszennyezés problémája is.