Két hete dobta piacra a techóriás az Apple Vision Pro-t, így azok, akik azonnal megvásárolták a terméket, most kérhetik vissza utoljára a pénzüket a termékért cserébe és sokan élnek is a lehetőséggel.

Az Apple két héttel ezelőtt mutatta be az Apple Vision Pro-t, aminek ára 3500 dollár, azaz nagyjából 1,3 millió forint. A cég két hétig hajlandó visszavenni a készülékeket azoktól, akik nem voltak elégedettek, így nem csoda, hogy hirtelen tömegesen küldik vissza a különleges terméket.

Az eszköz súlyának nagy része elől összpontosul, így a legnagyobb probléma a fej- és nyakfájdalom, de sokan panaszkodnak arra, hogy utazás közben rosszul lettek a szemüveg viselése során, másnak a szeme fájdult meg – írja a 24.hu a Verge beszámolója alapján, amiből kiderül, hogy vannak, akik bőrpirosodásra és szemszárazságra is panaszkodtak az eszköz használata után.

Túl drága és megterhelő ahhoz, hogy megpróbáljam megszokni az állandó fejfájást és szemfájdalmat. A következő próbálkozásnál majd visszatérek

– írta az egyik felhasználó.

Az Apple terméke új a piacon, így még csak kevés alkalmazás érhető el rá, ami tovább növeli a visszaváltási kedvet. Ezzel kapcsolatban megszólalt Carter Gibson, a Google moderációval foglalkozó menedzsere is, aki egy bejegyzésben magyarázta el, hogy nagy problémát jelent, hogy a Vision Pro többfajta fájltípust egyszerűen nem támogat.

(24.hu)

(Borítókép: Apple logó. Fotó: GettyImages.)