Nincs annál szürreálisabb, mint amikor egy magyar migráns migránsozik

Korábban foglalkoztunk már azzal, hogy sokak személyes tapasztalata: a külföldön élő magyarok nem épp az összetartásukról híresek. Ezt támasztja alá Berta szerkesztőségünkbe juttatott levele is, amiben a három éve Németországban élő olvasónk több okot is felsorol, miért kerüli már egyértelműen földijei társaságát. 

„2014-ben költöztünk külföldre, és mivel senkit nem ismertünk a környéken, igyekeztem felvenni a kapcsolatot a már hosszabb ideje kint élő magyarokkal. A cél tapasztalatcsere volt, illetve olyan dolgokra lettem volna kíváncsi, mint például a gyerekek beiskoláztatásának folyamata, vagy csak az, hogy van-e a közelben magyar étterem, lehet-e valahol rögös túrót venni a német krémtúró helyett, stb. Életemben nem kaptam még annyi és akkora kioktatást, mint a facebookos magyar csoportokban.

Hogy mennyire felelőtlen szülő vagyok, hogy csak a kiköltözés után nézek a gyerekeknek iskolát, hogy már rég tudnom kellene, hogy először az oktatási hivatalba kell menni, ha pedig magyar ízekre vágyom, minek jöttem Németországba, vagy szokjam meg az itteni kaját, vagy húzzak haza, ha nem tudok beilleszkedni. Ezen a ponton már sejteni lehetett, hogy kevés az esély arra, hogy barátságokat kössek a környékbeli magyarokkal, de azért igyekeztem nem általánosítani. 

Nem sokkal később egy fiatal nő jelezte, hogy szívesen ismerkedne velünk. Ez nála azt jelentette, hogy egy-két levélváltás után pénzt kért kölcsön. Aztán a pasijának kuncsorgott munkáért, amikor pedig kiderült számára, hogy tőlem sem pénzhez nem jut, sem állást nem tudok neki ajánlani a vállalkozásunkban, sértődötten megszakította velünk a kapcsolatot. 

Időközben az internetes fórumokon azt beszélték meg a németországi magyarok, hogy hogyan lehet a leghatékonyabb módon lenyúlni a német államot. Jöttek az ötletek, hogy nem kell a munkát túlzásba vinni, elég csak a Minijob, ami 450 eurós keresetet jelent, de ha ez megvan, akkor már fel lehet venni mindenféle segélyt, az állam fizeti az albérlet x százalékát, és 2000 eurót ad a lakás bebútorozására is. Még mielőtt sokan megindulnának Németország felé: ez a korábbi segélyrendszer már megszűnt, köszönhető ez többek között a dolgozni nem akaró gazdasági bevándorlóknak. Ami a legszebb: ezek az emberek teljesen kiakadtak, hogy bezzeg a menekülteknek még jár segély.

Nincs annál szürreálisabb, amikor egy magyar migráns migránsozik az interneten. És mindenhol ez van, a magyarok valami okból kifolyólag felsőbbrendűnek érzik magukat mindenkinél, legyen az román, lengyel vagy szír bevándorló. 

Később még próbálkoztunk magyar találkozókkal: az egyikre rajtunk kívül a nagy beharangozó ellenére sem ment el senki, a másiknak meg kb. olyan hangulata volt, mint egy lepukkant, vidéki kocsmázásnak. Az a bizonyos pohár akkor telt be, amikor ismét rám írt egy csaj egy közeli városból, hogy segítsek neki, nemrég költöztek ki. Segítettem, hiszen nekem is jól jött volna ez annak idején, de a kisujjamat nyújtottam és az egész karom kellett. A család ugyanis úgy jött Németországba, hogy egyikük sem beszélte a nyelvet, és minden ügyintézéshez a segítségemet kérte, mint tolmács. Egy-két alkalommal ez rendben van, de amikor már huszadjára menni kell, esőben, fagyban, hajnali kelés után, hogy nyitásra odaérjünk, órákig ott vagyok, és mindezért köszönet sem jár, csak mondják a következő időpontot, ott eldurran az ember agya. És ez sem egyedi eset, nemrégiben kaptam egy levelet valakitől, aki azzal kezdte a mondandóját, hogy megnyugtatott, nem tolmácsot keres - vagyis ő is botlott már hasonlóba. 

Neki hála azért kiderült, hogy vannak normális magyarok is Németországban, csak jól elbújnak, nagyon megválogatják, kikkel barátkoznak, és ahogyan már mi is tesszük: némán mennek tovább, ha valaki megszólal mellettük magyarul.”