Miért megy egy svájci nő sötétedéskor egyedül az erdőbe?

Ezt a posztot néhány személyes adattal kell kezdenem: családi okok miatt úgy alakult az életem, hogy annak az egyik felét élem csak Budapesten, a másikat pedig tizenvalahány éve különböző európai országok különböző településein. Tavaly szeptember óta ez a Budapesten kívüli másik település Zürich, és nem, egy percig se gondolom azt, hogy csak azért, mert itt töltöttem pár hónapból néhány hetet, máris rögtön mindent tudok Svájcról. De van néhány dolog, ami rövid idő után is feltűnő, és három ilyet sorolok fel alább, mert eléggé egy a kicsengésük.

1. Egyedül az erdőben

Én egy olyan személy vagyok, aki szeret a szabadba futni járni. Olaszországban mindig azon csodálkoztam, hogy a parkokban futóknak túlnyomó többsége általában fehér férfi volt, míg se Magyarországon, se Svédországban nem tűnt/tűnik fel, hogy bármelyik nem képviselői többet járnának futni a másiknál. Számomra nem meglepő módon Svájcban sincs a nemek közt különbség ilyen szempontból: ha elmegyek futni, nagyjából ugyanannyi férfi jön szembe, mint nő. Meglepő lehet, hogy ez a nap bármely szakára érvényes.

Merthogy Svájcban a legtöbbször egy olyan erdőben voltam futni, ami ugyan még Zürich közigazgatási határán belül esik, de több őz van benne, mint közvilágítás. Pontosabban fogalmazva: nincs benne közvilágítás egyáltalán. Szóval ha lemegy a nap, ebben az erdőben töksötét van. És amint azt már többször is láttam (főleg télen persze), ilyenkor is van, aki elmegy futni. Van, aki az alkonyat utolsó perceiben beszűrődő fényt használja ki, más fejlámpával fut. És igen, ilyenkor is vannak nők, akik sötétedéskor fogják, és egyedül elindulnak az erdőbe futni. Nem tudom, hogy ezt hányan mernék megtenni mondjuk egy Budapest határában fekvő erdőben, de persze biztosan vannak ilyen bátor hölgyek Magyarországon is, és kétségtelen, hogy még sose voltam sötétedéskor erdőben Budapest határában. Úgyhogy nézzük gyorsan a következő pontot.

2. Egyedül a trolin

Szombat este hétkor éppen mentünk be a belvárosba a fantasztikus dupláncsuklós trolival. Egy aranyos, szőke, kb. 8 éves kislány ült előttünk, egyedül. Na ehhez a látványhoz sincs hozzászokva az, aki Budapesten él. Az egyik megállónál a kislány leszállt, aztán vidáman sasszézva továbbindult. Egy héttel korábban péntek este 10-kor egy négyfős fiútársaság szállt fel a trolinkra, ők ránézésre 6 és 10 év között lehettek. Szintén felnőtt nélkül közlekedtek péntek éjszaka. Zürichnek azon külvárosában, amit kicsit jobban ismerek, szemlátomást az a normális, hogy a hat éves vagy azon felüli gyerekek egyedül mennek reggel a suliba és egyedül bandukolnak haza délben, amikor vége a tanításnak.

Amint Zürichben, úgy Budapesten is elsősorban tömegközlekedni szoktam, de Budapesten nem szoktam ennyi egyedül utazó-sétáló gyereket látni. Nap közben se, sötétedés után meg pláne nem.

3. Egyedül a teraszon

Rendeltem valamit az interneten, amire kaptam egy e-mailt, hogy kedden jön a küldemény. Hétfő este egész napos otthoni munka után kilépek az ajtón, hát ott van a csomag a küszöbön. Ebben az a meglepő, hogy

• egyrészt egy nappal korábban megjött;
• másrészt a futár (UPS) nem csöngetett be (otthon dolgoztam egész nap egyedül, biztosan meghallottam volna, ha csöngetnek), csak letette a csomagot és elment, a sorsára hagyva a küldeményt;
• harmadrészt a csomag valószínűleg órák óta ott volt a bejáratnál, és mégse nyúlt hozzá senki.

Merthogy olyan a teraszunk, hogy az utcáról közvetlenül, kerítés nélkül vezet fel hozzá pár lépcső. Ami a teraszunkon van, az olyan, mintha az utcán lenne. Ehhez képest március vége óta kint van a teraszon a (használtként ingyen megkapott – ezúton is köszi!) kerti bútorunk, sőt, még egy extrakönnyen mozdítható és zsebre vágható kisváza is kint van az asztalon (az nem használt, hanem egy budapesti designerboltban vettem), mégse vitt el (eddig) senki semmit.

A közbiztonság is relatív

Egy ír származású, sokáig Budapesten élt haverom egyszer azt mondta, hogy milyen fura, hogy már hány éve lakik Budapesten, és minden hétvégén eljár szórakozni a belvárosba, mégse verték meg vagy rabolták ki soha, sőt, még csak nem is látott verekedést. Merthogy szerinte pl. Dublinban az utóbbi meglehetősen mindennapos. Én Dublinban sose jártam, de London belvárosában pár hét alatt sokkal durvábbakat tapasztaltam, mint Budapesten valaha. Életemben kétszer váltam bűncselekmény áldozatává: egyszer Milánóban lopták ki a pénztárcámat a hátizsákomból, de azonnal visszaszereztem, mert valaki észrevette és szólt, egyszer pedig Budapesten lopták ki a pénztárcámat a zsebemből, de azonnal visszaszereztem, mert észrevettem és szóltam.

A végére annyit még muszáj ideírnom, hogy lécci senki ne olvassa ki ebből a cikkből azt, hogy Zürich a világ legjobb helye, Budapest meg a maga a pokol. Természetesen Zürich sem tökéletes, bár az ember néha úgy érzi, hogy pl. közbiztonság szempontjából meglepően közel jár a reálisan elvárható ideálhoz. Másrészt én nem tartozom azok közé, akik pocskondiázni szokták a budapesti közbiztonságot, nekem nincsenek különösebben rossz tapasztalataim, sőt, számomra úgy tűnik, hogy nyugat-Európában van sok Budapestnél veszélyesebb város.