GettyImages-869516542

Mila Kunis az ukrajnai háborúról: „Kitéptek egy darabot a szívemből”

2022.03.13. 18:53

Bár korábban azt nyilatkozta, hogy csak azért, mert hétéves koráig Ukrajnában élt, még nem tud azonosulni az országgal, most mégis büszke származására Mila Kunis. A színésznőt érzékenyen érinti a kelet-európai állam területén uralkodó háborús helyzet.

Az ukrán gyökerekkel rendelkező hollywoodi színésznő a családjával 1991-ben emigrált az Egyesült Államokba, miután szülei úgy vélték, az antiszemitizmus miatt nem lenne jövője a gyerekeknek az országban.

Mivel ott nőtt fel, így mindig is az Egyesült Államokat tartotta igazi hazájának, ám az Ukrajnában kialakuló konfliktus így is érzékenyen érintette Kunist, aki eddig több mint 20 millió dollárt (6,96 milliárd forintot) gyűjtött férjével, Ashton Kutcherrel az ukrán rászorulók támogatására. Célösszegként 30 millió dollárt (10,4 milliárd forintot) tűztek ki.

A kém, aki dobott engem című film sztárja nem titkolja, megviseli, hogy szülőföldjén háború dúl – írja a People.

Igazából mindig is amerikainak tartottam magam. Az emberek gyakran mondták nekem, hogy nagyon látszik rajtam, hogy európai vagyok, de én mindig hárítottam, hogy nem, én vérbeli Los Angeles-i vagyok. Szinte az egész életemet Los Angelesben töltöttem – aztán történik egy ilyen. Ukrajnában máig vannak barátaink, én és Ash a koronavírus-járvány előtt találkoztunk is Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

mondta Kunis a Conversations Above the Noise című műsorban Maria Shivernek.

Kitört a háború, és nem tudom szavakba önteni, mi történt velem, hirtelen úgy éreztem, hogy kitéptek egy darabot a szívemből. Nagyon furcsa érzés volt

– tette hozzá a színésznő, aki úgy véli, nincs értelme a haragnak.

Nem hiszem, hogy az oroszokra ellenségként kellene tekinteni. Szeretném ezt hangsúlyozni! Szerintem erről nem beszélnek eleget. Most a »velünk, vagy ellenünk« elvet vallja mindenki. Nem szeretném, ha az orosz embereket szörnyűnek tartanák – szerintem sokkal inkább a hatalmon lévő embereket lehetne hibáztatni 

– szögezte le.