A műsorvezetőnek nagy álma volt, hogy egyszer élőben vehessen részt a showműsoron. Londoni látogatásuk során most ez is valóra vált.

Liptai Claudia imádja a külföldi tehetségkutatókat figyelemmel kísérni, a Britain's Got Talentért pedig egyenesen rajong. A műsorvezető egy ideje férjét is „megfertőzte” a lelkesedésével, így amikor a páros eldöntötte, hogy II. Erzsébet uralkodásának 70. évfordulóját Londonban ünneplik, a tehetségkutatót sem hagyták ki.

Claudia nagyon szereti a külföldi tehetségkutatókat, ha talál egy izgalmas produkciót mindig megmutatja nekem is. Így lett ebből szép lassan egy közös rajongás, különösen a Britain's Got Talent esetében, aminek a mostani évadát együtt követjük végig. Amikor eldöntöttük, hogy a platina-ünnepségsorozaton részt veszünk, a tehetségkutatót sem szerettük volna kihagyni. Elképesztően örültünk, amikor két jegyet kaptunk ajándékba

– árulta el Pataki Ádám, akinek feleségét lenyűgözte a show.

Az élő elődöntőn részt venni egészen elképesztő volt. Fantasztikus volt maga a helyszín és az egész produkció nagyon profin működött. Egy pillanatig nem éreztük azt, hogy egy televíziós műsorban vagyunk. Sokkal inkább egy profi, egész estés showműsor volt az egész, ami óramű pontossággal haladt előre. Olyan átütő tehetségeket láttunk és hallottunk, akik örökre beégtek az emlékezetünkbe. 30 millió ember nézte azt az adást, amelyen mi is részt vettünk a közönség soraiban. Nagyon emlékezetes, fantasztikus emlék ez számunkra, amelyet még sokáig fogunk emlegetni

– mondta az 'ÉdesKettes' – ben Liptai Claudia.