Wolf Katinak eseménydús hete volt. Nem elég a karácsonyi készülődés, emellett egyrészt egy teljesen új oldalát mutatta meg egy nagy visszhangot kiváltó fotósorozaton, amit Nánási Pál készített, másrészt új dala, a Ne engedj el! bekerült A Dal című műsor legjobb 30 száma közé. A Dal győztese fogja Magyarországot képviselni a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon Bécsben, így előfordulhat, hogy 2011 után jövőre újra Wolf Kati lép majd színpadra a világ legtöbb nézőt vonzó tévés, zenei eseményén. És mindez nem elég, még egy Velvet-interjút is beleszervezett a programba, hogy rendesen a helyére legyen téve minden. Alább olvashatja, hogy miket beszéltünk meg.

Kicsit viccelődtünk a farkasos fotósorozaton - bunkók voltunk?

Jókat nevettem azon a poszton! Kétségtelen, hogy adta magát a téma. A farkasos ötletet egyébként Nánási Pál fotós és a csapata találta ki, és én azt mondtam rá, hogy ez amilyen egyszerű, olyan zseniális. Szerintem nagyon jók lettek a fotók.

Honnan lehet farkast szerezni fotózáshoz?

Nem én intéztem a farkast, de ilyen tényleg van, lehet farkast „bérelni”. Ez egy idomított állat, félig farkas, félig kutya, de teljesen úgy néz ki, mint egy farkas. Amikor beléptem a fotózás helyszínére, kicsit megrettentem, mondtam is magamban, hogy én nem vagyok normális. De lehetett látni, hogy azért az állat is meg van ijedve egy kicsit, mert ez neki is ismeretlen terep volt. Amikor úgymond „megismerkedtem” a farkassal, azt az instrukciót adta a gazdája, aki elhozta, hogy mindent lehet, mert Dante egy idomított állat, csak farkasszemet nézni vele tilos. Hát akkor nem néztem a szemébe, ha ez hozza ki belőle az agressziót... Mindenesetre nagyon ügyes volt, mindig hallgatott a gazdájára, csinálta, amit mondtak neki, odament, lefeküdt, nyugton maradt, stb.

Dehát van olyan kép, amin vicsorít!

Nahát akkor például nem én fogtam. Van olyan kép, amin tényleg ott vagyok mellette, és van, amin montírozva vagyunk. Ahol térdelek mellette és rajta van a kezem, az például tényleg valódi, de ahol vicsorít, azt külön fotózták, úgy, hogy a gazdája fogta és két méterre tőle hergelte az egyik asszisztens. De azt kell, hogy mondjam, hogy nehéz volt felhergelni, mert nem akart dühös lenni, inkább jópofa volt, aranyos meg félénk. Ráadásul nagyon meleg volt a stúdióban, és az volt a baj, hogy folyton kilógott a nyelve szegénynek, lihegett. Mindig meg kellett várni, hogy becsukja a száját. Néha kicsit kivitte a gazdája lehűteni, sétálgatni.

Jó nagy visszhangja lett a képeknek...

Igen, és én nagyon örülök neki, mert tényleg baromi jó fotók. Azért is nagyon szeretem ezt a sorozatot, mert máshogy nézek ki rajta, mint az összes többi fotón. Általában ki van engedve a hajam, sokkal lágyabbak a képeim, most viszont direkt olyat csináltunk, hogy ne mosolygós legyen, hanem vadabb, keményebb. Ez szintén én vagyok, csak nem szoktam ezt az oldalamat mutatni.

Az „erős nő”...!

Nem tudom, mennyire vagyok erős úgy egyébként... Amiben szeretnék, abban nem mindig tudok az lenni.

Persze, de mindenkinek van egy ilyen vadabb oldala!

Ez igaz, mindenkinek van – de mondjuk az egyik lányomban sokkal erősebb az ilyesmi. Ő megette volna reggelire a farkast! A másik meg hazahozta volna, hogy „szegény farkas”...

Térjünk át a zenére! Mikor mutattad be a Ne engedj el! című dalt a közönségnek?

Novemberben az angol verziót bemutattam Londonban, a magyar pedig kb. két hete fent van a Youtube-on és a Facebookomon, mert ez innentől kezdve már verseny. Akinek egy kicsit ismerik a számát A Dal elődöntőinek az idején, az előnyben van.

Meghallgattad már a rivális számokat is?

Igen, akiket eddig lehetett. Nagyon szeretem Tóth Vera dalát, és bár ő nálam sokkal fiatalabb, az ő dala szerintem az én generációm zenéje. Kíváncsi vagyok, hogy hogy lesz a szavazás, mert most a közönség lesz az ötödik zsűritag, applikációval lehet majd szavazni. Ez ugye azt jelenti, hogy a fiatalok fognak inkább szavazni, mert apukám meg anyukám, akik esetleg fölveszik a telefont és SMS-t azért tudnak küldeni, nem biztos, hogy egy applikációt is letöltenek. Szóval kemény lesz a harc a fiatalokért.

Te már zsűriztél is már A Dalban, és most megint versenyzel! Melyik oldalon jobb lenni?

Először jópofa dolognak tartottam a zsűrizést, de visszanézve magamat fura élményeim voltak. Én énekesnő vagyok, szerintem sokkal jobb vagyok és sokkal jobban is érzem magam a színpadon, mint a zsűriszékben. Szóval most nem, esetleg 80 évesen, bölcsebben leszek majd hajlandó beülni egy zsűribe, de egyelőre nekem a színpadon a helyem.

Hol könnyebb versenyezni, egy tehetségkutatóban vagy A Dalban, ahol nemcsak az énekes(nő) versenyez, hanem a dala is, amit előad?

Az X-faktor nekem annyiban volt könnyebb, hogy nem tudom, nekem ott mennyi vesztenivalóm volt. Ott profiként is ugyanolyan eséllyel indul az ember az első pillanattól, mint a többiek – hiába mondják el a kisfilmben, hogy te már húsz éve énekelsz színpadon, senkit nem érdekel. És aztán ott az ember nem a saját dalát énekli...

De ettől könnyebb vagy nehezebb a tehetségkutató?

Könnyebb. Mert én A Dalban most már nemcsak az énektudásomat, hanem a zenei stílusomat és az egész énekesnői személyiségemet is megmérettetem. Nem úgy állok oda, hogy na, ő tetszik-e így elsőre, hanem egy csomó mindent tud és gondol már rólam a közönség. Ez lehet pozitív és negatív, mindenesetre ott van, és ehhez képest kell valamit nyújtani. Nekem a Szerelem miért múlsz? nagyon nagyot robbant, és nem csak itthon. Ahhoz, hogy megint ilyet szóljon egy dal, ahhoz sokat kell dolgozni nagyon. Abból a szempontból viszont nincs vesztenivalóm, hogy én már voltam kinn ezen a dalfesztiválon.

Honnan jött a Ne engedj el?

Megkerestük Krajcár Pétert, akivel sokat szoktam együtt dolgozni, hogy szeretnék valami ütős, modern, jó dalt, ír-e. Mondta, hogy nagyon örül, majd visszahív. Másnap telefonált, hogy itt egy dal, amit nem ő írt, hanem egy svéd szerzőtrió szerzeménye. Ez egy nyers felvétel volt a kész dalról, amire egy énekesnő felénekelte az angol szöveget. Nekem már ez a demó is nagyon tetszett, betalált teljesen. Krajcár Peti ezt zseniálisan meghangszerelte, és aztán Major Eszter szövegírót kerestük meg, akivel már nagyon rég szerettem volna együtt dolgozni, mert nagyon szép szövegeket ír. Átküldtem neki a dalt, felhívott, hogy mire gondoltam, hogy miről szóljon, erre elmondtam néhány gondolatot, ő pedig egy hetet kért. Egy hét múlva ott volt a dalszöveg. Ez a dal olyan volt, hogy mindenkinek nagyon tetszett, aki részt vett a dologban, nem volt semmi erőlködés, maguktól jöttek mindenkiből az ötletek. 2011-ben felléptem Svédországban, ott ennek a versenynek és egyáltalán a popzenének óriási hagyománya van, és van a zenéjükben valami nagyon egyedi misztikum. Ez ebben a dalban is nagyon erős, és engem megfogott a hangulata.

És tényleg, milyen jól passzolna a végeredmény az Eurovízióra!

Ugye? Azért kicsit vegyes érzelmekkel indulok neki, mert én már tényleg lezártam magamban az Eurovíziót a 2011-es kintléttel. Nekem az önmagában egy kerek történet volt a nem túl vidám helyezéssel és sikerével együtt. Rengeteget tépelődtem rajta, hogy mit csináljak ezzel a dallal, hogy hol tudom megmutatni, mert egyszerűen annyira erős. Hol máshol lehet ma megmutatni egy új dalt? Ez az egyetlen olyan műsor, ahol meg lehet versenyeztetni egy számot.

Áhá! Én azt gondoltam volna, hogy ez a dal eleve úgy született, hogy az Eurovízióra szántátok.

Pedig nem. Örültek is a svéd dalszerzők, amikor visszaírtunk, hogy mit szólnának, ha neveznénk.

Mit gondolsz arról az örökzöld vitáról, hogy az Eurovízió döntőjében angolul vagy magyarul kell-e énekelni?

Én azt gondolom, hogy angolul kell énekelni az Eurovízión, mert ez a popzene nyelve és mert ez egy globális műsor, ahova már rég nem népzenét visz az ember. Ez egy felvállaltan giccses show, nincs értelme pont ezért szidni – akinek ez nem tetszik, az kapcsoljon máshova. A Szerelem miért múlsz?-t is angolul énekeltem a döntőben, és egy kis rész volt benne magyarul. Szerintem ez így egy szuper verzió volt. Azóta eltelt négy év, és most Londonban azt tapasztaltam, hogy az angol közönség a magyar szövegrészt, azt a négy sort még mindig tudja és énekli velem ugyanúgy, mint az angolt. Ha az ember az egész dalt magyarul viszi, akkor ez nincs. De a magyar műsorban, a magyar közönségnek, itthon viszont szerintem magyarul kell énekelni. Máshogy éneklem magyarul a saját dalomat, mert sokkal könnyebb az embernek az anyanyelvén több érzelmi töltetet belevinni. Akkor is, ha pontosan tudja, hogy angolul mi mit jelent.

Ezek szerint itthon magyarul fog szólni a Ne engedj el!, de ha győz, akkor kint már angolul?

Ez még nagyon messze van. Nem tudom, hogy lehet-e ilyet mondani egy verseny előtt, biztos a fejemre koppintanak, de szerintem nem ez lesz a végső befutó dal, ami nem baj. Egyrészt kicsit azért cidrizek, hogy lehet, hogy újra kimegyek az Eurovízióra. És ha megint hazahozok egy száznegyvenkilencedik helyet? Az gáz. Másrészt persze, hogy nagyon szeretném, ha a dalom ott csillogna-villogna az Eurovízión, senki nem veszi el azt az élményt, mikor a 35 ezres aréna felrobbant a döntőben a dalom alatt. Szóval most inkább nem gondolkodom erről. Nekem most az itthoni műsor az elsődleges.

Tavaly ilyenkor Hongkongban voltatok, idén viszont újra itthon. Milyen érzés?

Tavaly karácsonykor a férjem szülei jöttek ki Hongkongba, ők hoztak ugyan karácsonyi hangulatot, de most újra igazi karácsonyunk lesz. Szerintem ez a négy hét a rákészülésre nagyon jól ki van találva. Idén végre meg tudtam azt csinálni, hogy reggel felkeltünk advent első vasárnapján, elővettük a gyerekekkel a díszeket, egyet-egyet elhelyeztünk a lakásban (nem sokat, hogy azért ne úgy nézzen ki, mint egy kirakat), és meggyújtottuk az első gyertyát a koszorún. Mondjuk igaz, hogy a második vasárnap meg elfelejtettük, szóval azért még nem vagyunk tökéletesek...