Attilának köszönhetően joggal félhetünk attól, hogy az idei széria nyertese talán egy földönkívüli lesz, hiszen ma tovább göngyölítette a reptiliános őrületet, és miután elárulta Dórinak, hogy Dennis valójában egy földönkívüli, az ellenkezőjét állította Dennisnek. Dennis mondjuk nem volt nagyon vevő a paranormális tanokra, de Attila megesküdött rá, hogy 

tele van az internet olyan videókkal, ahol Dóri pupillája függőleges lesz.
 

Sajnos már sosem fog kiderülni, ki a valódi idegen ugyanis a tényfeltárást előmozdító Attilának és a többi ex-villalakónak ki kellett költöznie, hogy a villában vasárnapig újra négyen, illetve szombattól hárman várhassák majd a finálét.

Attila megnyugtatta Dórit, hogy a maga után hagyott ágynemű hímivarsejt-mentes, Anett és Robin pedig könnyfacsaróan szomorú búcsút vettek egymástól a fürdőszobában. Minden villalakó kapott valamilyen remek ajándékot az elődöktől: 

  • Anett adott Robinnak egy dobozt, amit csak akkor nyithat ki, ha erőre van szüksége, ám egyelőre még nem volt neki
  • Laci Szandikától kapott egy aranyérmet a Való Világ emblémájával, mert nem sikerült jobb ajándékot kitalálni
  • A fantasztikus, már tegnap is látott Fanni-babát Dennis Izától kapta, és mindenkit megnyugtatott, hogy nem fogja megdugni
  • Attila az igazság feltárásával ugyan már tegnap megajándékoztatta Dórit, de most egy jóskártyacsomagot is adott neki emlékül

Mindenki nagyon izgul, nehogy kiessen, de Dóri meg Robin már koccintottak is annak örömére, hogy mindketten biztosan bekerültek az első három közé, hiszen a holnapi párbajon Laci és Dennis közül valaki kint marad. vvdorilacival.png

Már csak két nap, és kiderül, melyik földönkívülié lesz a pénz, az autó meg a lakás.

ha Ön tudja, ki az igazi reptilián, ne habozzon elmondani A Facebookon!