horoszkóp
456349800

Jenner-baleset: az áldozat nevelt gyerekei pert indítanak

2015.04.02. 12:30

Bruce Jenner február elején figyelmetlenségből okozott egy autóbalesetet, amelyben egy nő meghalt. A TMZ most arról ír, az áldozat, Kim Howe nevelt gyerekei pert indítanak a sportoló ellen, noha úgy tudni, hogy évek óta egyikük sem beszélt a nővel, nem is egy államban élnek.

Howe-nak nem élnek közvetlen rokonai – férje 2003-ban hunyt el, szülei korábban, és más vérrokonai sincsenek. Nevelt gyerekei mindketten felnőttek, egyikük sem Kaliforniában él, és a lap forrásai szerint „gyakorlatilag nem tartották a kapcsolatot” vele. Ennek ellenére a jogi lehetőségük megvan rá (ha érdekli a szabályozás részletesen, itt van, a lényeg, hogy mivel az elhunyt nem tud polgári pert indítani, akár a tőle eltávolodott, nevelt gyerekei is metehetik).

Howe mindkét nevelt gyereke szerzett már ügyvédet, egyikük állítólag már kutat az elhunyt nővel közös képek után, hogy bizonyíthassa, milyen közel álltak egymáshoz.

Ami viszont érdekes, hogy még ha milliókat is kapnak az eljárás végén, akkor sem örökölnek semmit a nő után, aki tetemes vagyonát jótékonysági célokra hagyományozta.