Néha úgy érezzük, indokolatlanul sokat írunk olyan külföldi celebekről, akiknek az itthoni hírnevét tulajdonképpen semmi nem indokolja. Mivel ott segítünk, ahol tudunk, most bemutatunk öt embert, akinek valamiért érdekesebb a seggmutogatása, mint a többi emberé. A végére mindent megtud!

Kim Kardashian

Mit látunk belőle?

Ő a nemzetközi popzene jelenleg elsőszámú istenségének, Kanye Westnek a felesége, illetve gyerekének az anyja. Nagyon szereti minden adandó alkalommal kipakolni a melleit, a segge kettétörte az internetet tavaly. Nemrég kicsit szőke volt.

Mitől híres?

Kardashian Paris Hilton legjobb spanjaként tűnt fel a 2000-es évek közepén, és mivel Paris Hilton szeretett magáról realityket forgatni, ezért a tévébe is bekerült. Egy idő után annyira izgalmas lett a személye, hogy az E! csatornán egy Magyarországon egyáltalán nem futtatott valóságshowt is kapott  2007-ben, a mi közönségünk az ugyanebben az évben elterjedt házipornója miatt kezdett el érdeklődni a művésznő iránt.

Amber Rose

Mit látunk belőle?

Hatalmas segge és melle van, amit nagyon szeret mutogatni.

Mitől híres?

Kanye Westtel járt egy darabig, jelenleg a szintén rapper Wiz Khalifával veszekednek közös gyerekük elhelyezésén. A Wikipedia hip hop modellként, divattervezőként és színésznőként hivatkozik rá, de valójában komoly filmben még nem szerepelt, a nagy ruhakollekcióira sem emlékszik senki, a hip hop modell kifejezést meg nem is értjük igazán. A karrierje fellendülése eléggé összecseng azzal az időszakkal, amikor Kanye Westtel járt, ezt azóta is szépen lovagolja meg.

Coco T

Mit látunk belőle?

A legmagasabb szintű internetes tartalmat állítja elő azzal, hogy évek óta fotózgatja legendás méretű seggét. Sőt, neki is vannak mellei! Mellesleg a rapper Ice T felesége.

Mitől híres?

Attól, hogy a rapper Ice T felesége. Szerepeltek közös realityben is, de hivatalosan glammodellként, táncosként és internetes személyiségként van eladva. Cserébe már 2001 óta tart házassága, ami ebben a szcénában világrekordnak számít.

Courtney Stodden

Mit látunk belőle?

Egy szőke nő, aki szeret kihívóan öltözködni, és tudja kezelni az Instagramot.

Mitől híres?

Abszurd módon Stodden karrierjét az indította be, hogy 2011-ben, 16 évesen összeházasodott az akkor 51 éves Doug Hutchinsonnal. A férfit természetesen mindenki támadta, a lányt lehülyézte, mellesleg a házasság egy évig sem tartott. Amint elérte az ideális kort, elkezdett realitykben szerpelni, amiket Magyarországon soha a büdös életben nem vetített le egy csatorna sem.

Blac Chyna

Mit látunk belőle?

Segget és bulizást.

Mitől híres?

Attól hogy a főállású celebekre felkapaszkodva főállású celebekké lehet válni: Amber Rose jóbarátja ő, mellesleg glammodell és vállalkozó. A vállalkozót úgy kell érteni, hogy van egy kozmetikai cége, és egy menő szépségszalonja Los Angelesben.