Visszatért Pongó, aki egykoron a Big Brothert tette emlékezetessé, majd később a rákból is felépült. Most Guiness-rekordot állított fel azzal, hogy egy huzamban 50 órán keresztül gyúrt. A Borsnak elmondta, hogy ez egy olyan edzéstervnek köszönhető, amin 20 évet dolgozott. A rekord első 24 órája könnyen ment neki, aztán egyre nehezebben, majd a 43. órában elmondása szerint másik bolygóra költözött, de inkább idézzük, mint mond erről maga Pongó:

„Halálhörgés, siralom” – az utolsó hét óra így írható le. Mindenfelé koboldokat láttam szaladgálni, Pataky Attila is felbukkant, és a fejemben már akkor Kis Grófo slágere szólt, amikor nem ment a zene. Ekkortól már enni sem tudtam, sőt sokkal kevesebbet nyomtam a mérlegen, mint a rekord megkezdése előtt. Lógott rajtam a bőr, úgy néztem ki, mint egy kínai shar pei kutya. Hiába szóltak hozzám, nem voltam jelen. Csak a testem dolgozott, a tízkilós súlyzóval másodpercenként kettőt emeltem. Percenként jöttek a holtpontok, csak az tartotta bennem a lelket, hogy facebookos üzeneteket mutattak nekem a szervezők.

Az egykori valóságshow hős az edzés után egy sötét szobában ült, szinte belerokkant, de úgy véli, hogy az interdimenzionális edzésterve bizonyított, és reméli, hogy forradalmasítja a sportsérülések kezelését és a testépítést.