Június 6-án lesz a következő Miss Universe Hungary (tudják, ezt tavaly Kelemen Henrietta nyerte meg). A TV2 közleménye szerint – merthogy náluk lesz látható – tizenhat nőt láthatunk majd versenyezni, a szakmai zsűri (őket nem tudjuk, milyen szempontból szakmaiak, de majd kiderül) kiválaszt közülök öt legjobbat, a további munkát majd a közönség végzi, szavazatok formájában.

Állítólag „a négy előválogató több száz jelentkezője közül az elő-zsűri megtalálta a szép lányok között is igazi egyéniségként kiragyogó jelentkezőket”, és aki ebből a különlegesség-válogatottból a legjobb lesz, az gyémántos koronát, autót, és a Miss Universe világdöntőjén részvételt nyer. De mindez semmi ahhoz képest, hogy milyen lesz a látvány – Vajna Tímea szavait csorbítatlanul idézzük.

„Különleges dekorációt álmodtunk meg, nagy hangsúlyt fektetünk a designra, lakás méretű LED-falakkal, látványtechnikai elemekkel fokozzuk a hangulatot. Táncosok, hazai sztárok, énekesek, szerepelnek majd a színpadon és természetesen a gyönyörű 16 királynő-jelölt, akik igazi csillagokként tündökölhetnek majd a hollywoodi show-ban. Egy külföldi világsztár is érkezik a döntőre, aki a zsűriben foglal majd helyet. A Fény Éve jegyében különösen hangsúlyos lesz a show világítása, hogy a Miss Universe Hungary döntősei megmutathassák az igazi szépség ragyogását.” Ámen.

(Látott már lakás méretű ledfalat? :O )