Tolvai Renáta és Kállay-Saunders András szomszédai panaszkodnak az énekesekre, túl hangosak, és sokat veszekednek éjjelente – ami azért furcsa, mert a bulinegyedben élnek, ahol alapból hangosabb az élet. A pár csak a veszekedést cáfolja. 

„Az elején csak a hangosabb zene miatt voltak problémák, de az utóbbi hónapokban sok a hangos veszekedés. Üvöltöznek egymással, és egyre többször teszik ezt. Hallottam egyszer, hogy a lány amiatt pörölt Andrásssal, hogy már megint a haverjaival volt bulizni, miközben végre egy kis időt tölthettek volna el együtt" – mondta a szomszéd a Blikknek. 

„Mi csak kicsit olaszosan élünk. Egész nap úton vagyunk, mindenféle rendezvényeken, fotózásokon, interjúkon, forgatásokon veszünk részt vagy egyszerűen alszunk, pihenjük ki az esti fellépéseket. Este rendszeresen koncertjeink vannak, ráadásul sokat utazunk is, így igazán csak akkor tudunk együtt lenni és élni, amikor mások alszanak. Nem hangosak vagyunk, csak temperamentumosak, mint egy olasz család. De köszönjük, minden oké velünk" – mondta Tolvai Renáta a lapnak. A párja, Kállay-Saunders azt nyilatkozta, nem úgy szoktak veszekedni, ahogy a tévében látni, nem üvöltöznek egymással.