horoszkóp

Öt métert repült a motorról Rékasi Károly

2015.07.01. 07:31

Egy idős nő ért oda először Rékasi Károlyhoz, aki kedden egy kocsival ütközött a XXII. kerületi Háros és Gyöngyszem utca kereszteződésében. Szerinte a színész legalább öt métert repült, és nagyon rossz állapotban volt. A Blikknek az autós is megszólalt.

Az asszony arról beszélt a lapnak, hogy először egy hatalmas csattanásra lett figyelmes. Amikor kiszaladt az utcára, Rékasi Károly már a földön feküdt.
„Lélegzett, abban biztos vagyok, leguggoltam mellé, megérintettem a kezét, és láttam, milyen rossz állapotban van. Abban nem vagyok biztos, hogy magánál volt-e.” – idézte fel a nő, aki a baleset helyszínétől legalább öt méterre talált rá a színészre.

Az autós saját bevallása szerint balra akart fordulni a Háros utcáról a Gyöngyszem utcába, és az irányjelzőt is kitette, a mögött haladó motoros azonban valószínűleg nem figyelte ezt.

„Már kanyarodtam, amikor úgy döntött, hogy megelőz, de belém hajtott. Sajnos azt gondolom, hogy a motoros elég súlyos sérüléseket szenvedhetett, mert hatalmas erővel csattant az autómba. A kocsim nagyon összetört, trélerrel kell elszállíttatnom.” – mondta el a sofőr.

 Az állítólag súlyos gerinc- és fejsérüléseket szenvedett színész szerelme, Pikali Gerda éppen egy filmforgatáson volt, amikor egy barátnőjétől értesült a baleset híréről. Zokogva rohant be párjához a kórházba.