horoszkóp
IMG 9105

Előzetes letartóztatásba került Lagzi Lajcsi és a felesége

2015.09.24. 12:54

Galambos Lajost, vagyis Lagzi Lajcsit, a feleségét, illetve az ügy harmadik gyanúsítottját csütörtökön (szeptember 24.) bilincsbe verve kísérték be a Budaörsi Járásbíróságra, ahol úgy döntöttek: mindannyian előzetes letartóztatásba kerülnek. 

Míg a zenész meghallgatása tartott, felesége és a táti férfi a folyosón, rendőrök gyűrűjében várakozott. Lagzi Lajcsi azt állította, hogy ő mindenen spórolt. Kollégánk beszámolója szerint elég feszült volt a hangulat. 

A Velvet az ügyet jól ismerő forrástól úgy értesült, hogy Lagzi Lajcsiék csak a gázszolgáltatónak 30 millió forintos nagyságrendű kárt okoztak, összességében azonban akár 100 millió forinttal is megrövidíthették a szolgáltatókat.

Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője szerint a szolgáltatók még most is számolgatják, hogy a gyanúsítottak az elmúlt években mennyi pénzt nem fizethettek be a számukra. Az ügyészség azt egyelőre nem közölte, hogy a megvesztegetett ellenőrök milyen büntetésre számíthatnak, ahogy az sem nyilvános, hogy ki jelentette fel a zenészt és társait.

A bíróság döntése alapján tehát mindhárman előzetes letartóztatásba kerültek.

"Az ügyvédem, Szilágyi Roland két órás védőbeszédet tartott, de még ez sem győzte meg a bírót, egy perc alatt kihirdette a döntést" 
 

– mondta Lagzi Lajcsi, aki még mindig megbilincselve tartott rögtönzött sajtótájékoztatót. 

Úgy látszik, hogy valaki olyannak léptem a tyúkszemére, aki van abban a helyzetben, hogy ezt megbosszulja

– vélekedett a zenész, aki a feleségével kapcsolatban pláne nem értette a vádakat. Mint mondta, a nejét valószínűleg azért tartják ott, hogy őt gyengítsék. 

Arról is beszélt, hogy megkapta a vesztegetéssel kapcsolatos nyomozati anyagot, amelyben az E.ON dolgozói is úgy nyilatkoztak, hogy nem akarta lefizetni őket. Az ezzel kapcsolatos vád szerinte egy ártatlan poénból adódik. Egyszer ugyanis azt mondták neki a telefonban, hogy adjon öt kilót, ő meg rávágta, hogy „jó, adok”. Mivel szerinte lehallgatták a beszélgetést, végezetül mindenkit arra intett, hogy vigyázzon a telefonjára.

Ahogy írtuk, a rendőrök kedden vették őrizetbe Lagzi Lajcsit, a zenész feleségét, valamint egy táti férfit. Az ügyben először ismeretlen tettessel szemben indult nyomozás, majd a rendőrség szerdán azt közölte, hogy a két férfit lopás és vesztegetés, míg a nőt lopás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

A nyomozás eddigi adatai szerint az egyik gyanúsított egy mocsai ingatlanban – vagyis Lagzi Lajcsi házában –, valamint a zenésszel reklámozott tatai apartmanparkban olyan illegális bekötéseket építtetett ki, amelyek lehetővé tették, hogy társaival éveken keresztül méretlenül fogyasszák az áramot, a vizet és a gázt. Ezzel több millió forinttal károsíthatták meg a szolgáltatókat. Amikor aztán az áramszolgáltatói ellenőrei 2014 októberében megjelentek a tatai lakóparkban, két gyanúsított több százezer forintot adott át nekik, hogy hamisítsák meg a jegyzőkönyvet. Később ugyanígy jártak el a mocsai ház ellenőrzése során is.