Lamar Odom, Khloe Kardashian exférje – illetve csak hamarosan exférje, ugyanis a válás még nem zárult le – még mindig kómában van, miután kedden a Nevada állambeli Love Ranch South bordélyban eszméletlen állapotban találtak rá. A bordély vezetője, Dennis Hof a Buzzfeednek azt nyilatkozta, hogy az egykori kosárlabdázóra két nő talált rá szobájában, és szerinte Odom azért eshetett kómába, mert túl sok herbal viagrát vett be.

Hívtuk a 911-et, és ők azt mondták a dolgozóimnak, hogy fordítsák őt a bal oldalára. Rettenetes volt, habzott a szája, és egy kis vért is köpött fel

– a bordély vezetője ezt már az NBC-nek nyilatkozta.

A helyszínre kiérkező mentők stabilizálták a kosárlabdázó állapotát, de még ezután is akadt egy kis probléma, mikor kiderült, hogy Odom annyira magas, hogy nem fér be a mentőhelikopterbe. Így végül csak autóval tudták egy Las Vegas-i kórházba szállítani. Eközben pár nyomozó pedig már meg is szállta a bordélyt, ahol Lamar Odom eszméletét vesztette.

Lamar Odom 1999-ben kezdte karrierjét a Los Angeles Clippersnél, játszott a Miami Heatben is, majd a Los Angeles Lakers csapatába került. 2009-ben vette feleségül Khloe Kardashiant, emiatt még ismertebb lett, hisz szerepelt a Kardashian klánról szóló valóságshow-ban is. Khloe Kardashian 2013 végén adta be a válókeresetet, amiben mint minden rendes celeb kibékíthetetlen ellenétekre hivatkozott.

A probléma többek között az lehetett házasságukkal, hogy Odom állítólag többször megcsalta Kardashiant, akinek pedig férje drogfüggősége sem tetszhetett. Igaz, Odom korábban mondott olyanokat, hogy neki nincs szüksége rehabra, szerinte anélkül is meg tud birkózni drogproblémáival, mivel

simán eltöltött öt napot is úgy, hogy nem nyúlt crackhez.

A TMZ információi szerint Odom jelenleg az életéért küzd, állapota kritikus, csak lélegeztetőgép segítségével tud levegőt venni, problémák vannak veséje és tüdeje működésével is. Úgy tudni, Khloe Kardashian már megérkezett Las Vegasba anyjával, Kris Jennerrel és terhes nővérével, Kim Kardashiannal együtt, hogy ott legyen Odom mellett.