„Jó kaland volt a Sztárban sztár de azért nem véletlen nyilatkoztam a Nők lapjában nemrég, hogy fejjel megyek a falnak, hogy ezt bevállaltam. Versenyezni olyan hangokkal mint Tóth Gabi, vagy Wolf Kati, nem feltétlenül szükséges nekem.

Na de senki ne reménykedjen, énekelek azért, várnak a musical szerepeim, régiek és újak, ahogy a többi prózai feladat és az új kihívások is és ez a lényeg.

Ha ma este Baby Gabi esik ki, akkor, őszintén mondom, nagyon rosszul éreztem volna magam. Igazságos és jogos dötés született. A csapat nagyszerű, a stáb is szuperszonikus, és hiányozni fog. Csak ennyit szerettem volna így ezen a kései órán – posztolta Csonka András a Facebookra a kiesése után. 

Csonka András Kiss Tibiként énekelte el a Sztárban sztár színpadán a Most múlik pontosant, a zsűritagok szerint szuper előadás volt, a nézők szerint azonban távoznia kellett a műsorból. Ő és Baby Gabi álltak ketten a kiesés szélén.