horoszkóp
07-ambrus attila-151124-IMG 2194

Ambrus Attila: Minden döntés mögött én álltam

2015.11.27. 16:54

Ambrus Attila tíz év börtön után inkább elment keramikusnak, mint hogy újra bankot raboljon, most pedig megírta és kiadták első könyvét. A mű, amelynek címe a kerámiára pompásan rímelő Haramia, egy részben önéletrajzi alapú írás, de szerzője alapvetően szórakoztató fikciónak szánta. Hőse egy börtönviselt bankrabló, aki már az első oldalakon kirabol egy vidéki postát.

Ennek csapott egy dedikálással hírverést az Alexandra – sikerrel, kígyózó sor várta a Viszkis rablóként elhíresült Ambrust. A közönségtalálkozó előtt kaptunk vele szűk negyedórát.

Ebben a könyvben mennyi a valóság?

Nagyon nehéz ezt megmondani, nem akarom patikamérlegre tenni. Nagyjából fele-fel, de ez egy fikciós mű, senki ne vegye vérkomolyan, tényleg nem azért írtam le, mert ki akarom nyírni a fél világot, vagy ki akarom rabolni a Nemzeti Bankot. Kétségkívül szórakoztató műfajnak szánom. 

Miért írtad meg?

Az a gond, hogy már piszok sokat leírtak az életemről. Szakirodalom van már a „munkásságomról”. Elég sok könyv született írók és kevésbé írók tollából, de mindig volt bennem egy pici hiányérzet. És egyrészt jött ez a felkérés, másrészt meg voltak jegyzeteim, és azt gondoltam, megpróbálom a saját verziómat ezáltal is megjeleníteni. És megpróbálok egy olyan egyveleget elkészíteni, ami, bízom benne, olvasható lesz. A nyelvezete kétségkívül riasztó egy jólelkű hölgy számára. De azt gondolom, ez egy olyan műfaj, ahol óhatatlanul szükséges ez a fajta nyelvi-stilisztikai hozzáállás. Szépen körbeírva nem biztos, hogy hiteles lenne.

De akkor mi értelme? Ha eddig hiányérzeted volt, mert nem a te történetedet mondták el, akkor miért bulvárosítod fel?

Nagyon nehéz erre konkrétan válaszolni. Ha az ember onnan nézi a dolgokat, hogy mit rontottam el, mit csináltam rosszul, hát biztosan van benne hiba. Nem biztos, hogy jó időben hoztam ki ezt a könyvet. Nem biztos, hogy így kellett volna kihoznom. Volt egy döntésem, ami nem biztos, hogy jó. Én ezt vállalom. Hogy lesz-e sikere, olvasmányos lesz-e, vagy egyáltalán elfogadja-e a közönség, ezt nyilván nem tudom. De ez a szándék.

Korábban is kacérkodtam azzal, hogy elkezdjek írni. Újságíró szakon végeztem - én úgy hívom, hogy tücsökszakon. Gondoltam, hogy ezen a pályán indulok el, de nem az én világom. Nem azt mondom, hogy kényszerpálya volt, kapóra jött ez a lehetőség, de összességében ez egy mellékszál az életemben. Nekem a fő csapásirány a kerámia, illetve az azon való továbbmenés. 

De akkor miért írtál könyvet?

Gyerekként elég sok könyvet olvastam. Mindig megfogott az írói fantázia, akár fikciós jelleggel, akár a dolgok egyszerű leírásával. Nagyszerű dolog, ha az ember egy mondatot úgy tud összerakni, hogy a tartalma mellett szórakoztató jellege is legyen. Gyerekként rengeteg könyvet olvastam. A könyvek voltak az egyetlen igaz barátaim, azokban nem tudtam csalódni.

Mik voltak a kedvenceid?

A Tamási Áron-, Benedek Elek-, Cooper-könyveket kilenc éves koromra már mind kiolvastam, utána átmentem a maffia-és bűnügyi vonalra. Már gyerekként képben voltam a nagy vonatrablással, tudtam, hogy New Yorkban hány nagy maffiacsalád van. Úgy éreztem, hogy ha ezeket nem tudom, akkor valami kimarad az életemből. A későbbiekben is próbáltam ezeket a dolgokat nyomon követni, az egész életemben megmaradt ez az árnyékos oldal.

És ha más könyveket olvasol, akkor mondjuk csősz leszel?

Valószínűleg ez kötött le, jobban, mint a szépirodalom, vagy bármi más műfaj. Nem azt mondom, hogy nem olvastam komoly könyveket de rájöttem, hogy ez az én világom. Mindig igyekeztem sokat olvasni, de ez attól függött, hogy hol voltam, milyen könyvekhez jutottam hozzá. A börtönben éjszaka mindig fent voltam, hetente két-három könyvet kiolvastam. Amikor bejöttek hozzám a televíziós társaságok és az újságok, nem pénzt, vagy csomagot kértem, hanem könyveket, illetve szakirodalmat, amikor már elkezdtem kerámiázni.

Mennyi idő alatt írtad meg a sajátodat?

A kétezres évek eleje óta írom. Írtam bent egy börtönnaplót, nyilván nem ebből a célból. Egyfajta önreflexió volt, azzal, hogy három mondatban leírtam az ingerszegény környezetemet, egyfajta védelmet nyújtottam önmagam számára. Arra gondoltam, biztosan betámadnak majd  különböző dolgokkal, ugye a fél btk-t rám húzták. A könyvírás eleinte elsősorban védekezési metodika volt; ha bármikor, bármivel megtalálnak, akkor az alapján fel tudom idézni a dolgokat.

Így kezdődött, és utána még összeírtam néhány gondolatot - aztán nyáron kaptam egy megkeresést az Alexandrától. Ekkorra már elég komoly jegyzeteim voltak, nagyjából összeállt a dolog, de nem mondom, hogy nem volt mit összefésülni rajta. De mivel elég sok életrajzi adat van, viszonylag egyszerű volt azok mellé egy fikciós vonalat is felépíteni. Körülbelül öt-hat hónap alatt állt össze a könyv végleges verziója.

Részlet az első oldalakról

„Kipróbáltam a jófiú szerepet, igyekeztem normálisan, átlagemberként élni, Kétkezi munkával talpon maradni. Nem ment. Lehet, hogy bennem van a hiba, lehet, hogy túl sok adrenalin hajt, vagy egyszerűen csak jól, jobban akarok élni. 

[...]

A postásnő aligha lehet büszke az apjára. De van-e valakije, megdugják-e rendesen, legalább havonta egyszer, hogy azt mondhassa: »Ezért érdemes élni, egy jó baszásért.« Szívem szerint megkérdeztem volna tőle, de a helyzet, a szituáció valahogy nem olyan volt...”

(Ambrus Attila: Haramia)

Ebből nem származhat bevételed, ugye?

Igen, egy 2011-es törvény értelmében egy fillért nem kaphatok. Az Alexandrával is úgy állapodtam meg, hogy könyveket kapok cserébe. Néhány tucatot, amit a piacon árulok, illetve odaadok azoknak, akik értékesebb kerámiát vesznek tőlem. Nem tudom, hogy megéri-e, pár éven belül ki fog derülni. Egyelőre nincs alternatíva, ez van.

Akkor az egészből az a hasznod, hogy reklámozod a kerámiáidat?

Egyrészt, másrészt ha a filmem elkészül – ami nagyon sok embernél kiveri a biztosítékot, merthogy minek kell egy bűnözőről filmet forgatni –, úgyis a köztudatba kerülök. Jó, tizenkét éve készül a filmem, mert folyamatosan mindenki csinálta, vagyis senki sem csinálta. De Antal Nimród másfél éven keresztül dolgozott a forgatókönyvön, a Filmalap pedig elfogadta. 

Olvastad már?

Nem. Azért nem, mert nem tudok angolul. De előbb-utóbb megkapom. Igazából nem akarok beleszólni, mert úgy gondolom, hogy ez nem az én világom. Nem vagyok filmrendező, nem vagyok szakember. Egyetlen kérésem volt Nimród felé, hogy ne művészfilm legyen, hanem olyan, amire bemennek az emberek, és megtérül, nem csak a rokonok nézik meg. 

Mennyire mond majd igazat a film?

Másfél éven keresztül folyamatosan egyeztettünk, rendszeresen felhívott, és a gyerekkoromtól kezdve megpróbálta feldolgozni az életemet. Nyilván ehhez is hozzá kellett nyúlni, mint a könyvhöz, tehát nem feltétlenül minden a valóság alapján fog történni. Egy film attól lesz jó, izgalmas, gördülékeny - tehát lesznek benne fiktív szálak, ezeket kell fölgegelni. A könyvben is vannak olyan elemek, amik nyilván nem az életem részei, de beleírtam, mert úgy gondoltam, hogy így fog működni.

A könyved elejét olvastam, van benne egy rövid előszó. Egészen más stílusú, mint a könyv, ami jóval durvább, vagy mint ahogy most beszélsz. Szándékosan? 

Igen. Ez tudatos. Ennek a könyvnek van egy, ha nem is egészen polgárpukkasztó, de bizonyos értelemben megosztó vetülete. Gondolkodjanak el az emberek azon, hogy miért van az, ami van. Hogy miért írtam ezt az előszót, illetve miért folytatódik ez a könyv úgy, ahogy folytatódik. 

Jó az neked, hogy egy meglehetősen marcona kép van rólad a borítón?

Ez kicsit nekem is riasztó, de a kiadó kérése volt, hogy próbáljunk picit ennek a jelzőnek megfelelni, ennek a karakternek hitelt adni. Elmentem a sráchoz, aki készítette, kettőt kattintott, és bejött. Ez valószínűleg egy régi énemnek az eldugott része.

Ha sikeres lesz a könyv, folytatod?

Van már egy elképzelésem, de ezt nem szeretném még elmondani. 

Az első néhány oldalon felmerül a kérdés, hogy kinek a felelőssége, hogy a főszereplő idáig jutott [börtönviselt bankrabló, aki ismét elkezd bankot rabolni]. Ha nem a fiktív főszereplő válaszol erre a kérdésre, hanem te, akkor mit mondasz?

Erre nincs egymondatos válaszom. Eléggé azt gondolom, hogy mindenki vastagon benne van. Benne van az én hátterem, a szülői hátterem, a személyiségem, tehát eléggé komplex a felelősség. Nem kell ezt firtatni, minden döntés mögött én álltam. 

Utólag polemizálni, nyavalyogni azon, hogy rossz helyről indultam, hogy rossz mintával rendelkeztem… Az ember a szüleit nem tudja megválasztani. Az egy adott tény, kapsz valamit, és vagy jó, vagy nem. Kétségkívül ők is szerepet játszottak abban, hogy az életem elcsúszott. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ők a felelősek, de ők is benne voltak ebben a történetben, hogy az életem így alakult.