Ambrus Attila, aki annak idején a viszkis rablóként lett híres, most írt egy könyvet. A 48 éves keramikus Haramia című regénye sok önéletrajzi elemet tartalmaz (erről a szerzővel készült interjúnkban olvashatnak).
Ha nincs sok idejük, összefoglaljuk:
Miről szól?
A főszereplő, miután letöltötte a rablássorozatért kapott börtönbüntetését, új életet kezd: kerámiákkal foglalkozik, és próbál tisztességesen élni. De nem boldogul, inkább visszatér a rabláshoz. (Ennél jóval több történik benne, de ez egy szórakoztató regény, nem lőjük le a fordulatokat.)
Jól megírták?
Egész jól. Egy határozottabb szerkesztő kiirthatta volna belőle az ismétlődéseket, a túlmagyarázásokat, de a történet így is érdekes, a helyenként döcögős megfogalmazást is tudja feledtetni.
Ha valakinek tetszenek az olyan párbeszédek, mint ez:
akkor annak mindenképpen tetszeni fog az egész könyv, egyrészt, mert tényleg csak ilyenek a legnehézkesebb szövegrészek, másrészt, mert Ambrus érdekesen felépítette. A szöveg könnyen olvasható, se központozási, se más baj nincs vele.
Milyen a stílusa?
Szórakoztató. Jelen sorok szerzője nagyon sok skandináv krimit olvasott már, és ha Ambrus a következő könyve előtt konzultál néhány nagyon szigorú irodalmi szerkesztővel, az már egészen olyan lesz. Egyes részeknél a szerző határozottan humoros.
Kinek ajánljuk?
Azoknak, akiket érdekel a viszkis rabló, akik szeretik a krimiket, és/vagy a Zsaru magazint. Akik szívesen választanak könyvet bestsellerlistáról, vagy a szórakoztató irodalom feliratú tábla alól. Nekik nyugodt szívvel adhatja ajándékba, feltéve, hogy nem veszik zokon
- a szexes,
- az erőszakos
- a kormányellenes részeket.
Bővebben
Tartani lehetett tőle, hogy az önéletrajzi elemek miatt a könyv minden lesz, csak izgalmas nem, hiszen tudjuk, honnan indult Ambrus életútja, mi történt vele, és hol tart most – szóval egy olyan történetet, amelynek ismerjük a végét, nagyon jól kell megírni ahhoz, hogy végig érdekes legyen. Ambrus inkább azt a megoldást választotta, hogy folytatta a történetet, az önéletrajzi elemeket pedig rendszeres visszaemlékezések formájában ágyazta a sztoriba, és jól tette.
Elképzelhető, hogy sok skandináv krimit olvasott, ha ezzel önök is így vannak, nagyon sok ismerős elem lesz a történetben. Érezni rajta a Millennium-trilógia és a Harry Hole-sorozat hatásait. A történet kibontakozásakor előkerül Svédország, és bár a helyszínismertetések olykor egészen útikönyvszerűek, helyenként átjön ez a wannabe-skandinávkrimi-hangulat. Az, hogy a svéd helyszíneken meg-megemlíti, milyen dal szól éppen, Nesbø hatásának tűnik.
Nagyon sokszor utal aktuális történésekre, a könyvben fel-feltűnik a bevándorlási válság (érezhető kéjjel szidalmaz mindenkit, aki hisztérikus hangulatkeltésbe kezd), a 444.hu, és célozgat egyes ismert személyekre is. De a „nagyfejű, nagyképű tévés geci, a bulvármédia Paganinije” feleségénél („a cuncimókusa, akit annak idején nekem is felajánlottak”), vagy egy érdi házban kuncsaftokat fogadó szörfbajnoknőnél jóval érdekesebb, ahogy ennél egy fokkal fontosabb dolgokra reagál.
Részlet a könyvből
Biz isten mondom, igyekeztem normális emberré válni egy abnormális országban. Miközben én ott álltam a falnak támaszkodva, a hömpölygő tömeget lesve, vevőre várva, a hírek arról szóltak, hogy ki mennyit tesz el az uniós pénzekből, kinek a haverja jár jól a trafikok és a földek elosztásánál, és melyik politikus mennyi lóvéból utazik valamelyik európai nagyvárosba.
Hánytam tőlük. Hánytam a hazugságaiktól, a nagyképűségüktől, az arroganciájuktól, a szerepjátszásuktól. A kisembernek esélye nincs felzárkózni, a kisemberbe belemar az adóhivatal, a kisembert egyperces késés miatt megtalálja, bíróság elé citálja a parkolótársaság, a kisembert hülyítik „devizahiteles mentőcsomaggal” – miközben a kisember elbukja a kis megtakarított pénzét, az autóhitelét, a házát, mindenét.
Ambrusnak van adottsága a történetmeséléshez. Az alapján, amit ebben a kötetben leírt, megint nem nehéz megérteni, miért drukkoltak neki olyan sokan annak idején, hogyan lehetett bűnözőként a magyar közbeszéd szimpatikus alakja: nagyon sokszor könnyű vele egyetérteni.