Rékasi Károlytavalyi motorbalesete után nem volt minden rendben a gyógyulásával, a mai napi fájdalmai vannak, és a törött csontban sem indult meg megfelelően a csontképződés. A színészt kedden meg kellett műteni - írja a Bors. A műtét után a Barátok Közt közleményt adott ki: „Mint ahogy az már ismeretes, Rékasi Károlyt a mai napon (2016.02.09.) a Honvédkórházban megműtötték, mivel a nyári motorbalesetéből származó sérülései nem megfelelő ütemben gyógyultak. A színész lábában a baleset során úgynevezett romos törés keletkezett. A sérült csontoknál nem indult meg a csontképződés, ami indokolttá tette a műtétet. A beavatkozás során ismét felnyitották a színész combját, a törött csontrészek közti hiányt csontforgáccsal pótolták, amely ösztönzi a csontok növekedését, mindezt fémekkel rögzítették. A család által közölt információk szerint a több órás beavatkozás jól sikerült, a színész jelenleg lábadozik, állapota kielégítő, egyelőre nem terhelheti a sérült végtagot, most a fekvés és mértékkel az ülés engedélyezett számára, az állapotától függően pedig pár napon belül megkezdheti a rehabilitációt is”.