Néhány nappal ezelőtt robbant igazán nagyot a Kesha nevű énekesnő és a producere közötti botrány, amikor egy New York-i bíróság kimondta, az énekesnő nem bonthatja fel a producerrel és a lemezkiadójával kötött szerződését arra hivatkozva, hogy képtelen együtt dolgozni a férfival, mert állítólag megerőszakolta őt.

A nemi erőszakot külön ügyben tárgyalják, az még nem jutott el a bírósági szakaszba, a mostani bírósági döntés kizárólag az ügy üzleti vonatkozásairól szólt. Keshának a szerződése szerint tíz lemezt kell készítenie a Lukasz Gottwald, művésznevén Dr. Luke irányítása alatt álló kiadónak.

Kesha viszont évek óta nem tud lemezeket kiadni, mert képtelen együtt dolgozni a férfival, minden lehetőséget próbál megragadni, hogy kiszabaduljon a szerződésből. Dr. Luke eddig nem szólalt meg az ügyben, sőt úgy általában nagyon ritkán szólal meg bármilyen témában, interjúk is alig készülnek vele. Pedig nem egy ismeretlen producerről van szó, Pink, Katy Perry, Britney Spears vagy éppen Miley Cyrus néhány egészen nagy slágere mögött ő volt.

A Jezebel cikke szerint igazi kuriózum, hogy valaki ennyire ismert háttérember legyen, mégis ennyire keveset kelljen szerepelnie cserébe. Nem véletlen, hogy Dr. Luke nem nagyon akarja feladni a szerepét. A nagy lóvé így is megvan, és mégsem kell újságokban mutogatnia magát. Most is a Twitteren osztotta meg a világgal a véleményét az egész perről, ami azzal végződött, hogy Kesha látványosan összeomlott, a fél zeneipar pedig felsorakozott mögötte, Taylor Swift még pénzt is küldött neki, hiszen az évek óta húzódó ügyben szép lassan elfogyott a pénze.

“Keshával sok számot írtunk együtt, sokszor jó volt a közös munka, de néha voltak kreatív nézeteltéréseink. Szomorú, hogy a szerződéstárgyalásokat valami ennyire felháborító és hamis dologgá alakítja át. Biztos vagyok benne, hogy amikor véget ér az ügy, akkor kiderülnek a hazugságok, és győzedelmeskedik az igazság” - írta Twitteren.

De ennyivel nem hagyta abba. “Értem, hogy az emberek miért szólalnak meg az ügyben az összes információ ismerete nélkül. Értékelem az együttérzésüket. Természetesen minden épelméjű ember a nemi erőszak és a szexuális bántalmazás ellen van, de aki ezt az ügyet kommentálja, az mind úgy teszi, hogy nem ismeri a tényeket. Egy olyan állítás mögött sorakoznak fel, amit semmi más nem motivál, csak a pénz. Nem erőszakoltam meg Keshát, sosem volt vele szexuális kapcsolatom. Keshával hosszú évek óta barátok vagyunk, olyan volt, mintha a húgom lenne” - írta még Twitteren.

Kesha a karrierje elején, 2005-ben szerződött le Dr. Luke-kal és a kiadójával. Az énekesnő azt mondja, a producer ekkoriban kábította el, és erőszakolta meg. Az ügy nem ismeretlen, az énekesnő 2011-ben eskü alatt azt vallotta, hogy Dr. Luke nem erőszakolta meg, és nem kábította el. A producer most többek között ezzel a vallomással védekezik. Az énekesnő oldala viszont azt mondja, a karizmatikus és meglehetősen szigorú producer rávette Keshát, hogy hazudjon a bíróságon az erőszakról.

Nem tudni, hogy pontosan mikor romlott meg közöttük a viszony, de a Jezebel cikke szerint már 2008-ban elég feszültté válhatott a kapcsolatuk függetlenül attól, hogy történt-e bármilyen jellegű szexuális bűncselekmény.

Ekkor volt az, hogy a Másnaposok című filmhez elkészítette Flo Rida a Dead Or Alive slágere, a You Spin Me Round (Like A Record) feldolgozását Right Round címmel, és a számban Kesha is énekelt.

A producer Dr. Luke volt, és Kesha hiába vette ki a részét a szám megírásában, Dr. Luke nem tüntette fel a szám szerzői között az énekesnőt, aki ezzel elég komoly pénzösszegektől esett el.

Kesha ezután arra panaszkodott, hogy Dr. Luke teljes kézi vezérléssel irányítja a lemeze munkálatait, gyakorlatilag neki beleszólása sincs a saját lemezébe. Mindenképpen erős állítások, még úgy is, ha nem lenne az ügyben ez a még mindig vizsgált nemi erőszakos vonal.

Azt ugyan felajánlották az énekesnőnek, hogy Dr. Luke kiadójánál maradva úgy készítse el a lemezét, hogy ténylegesen nem kell együtt dolgoznia a producerrel, de erről hallani sem akar. Azt mondja, fizikailag képtelen a munkára abban a közegben, amibe most belekerült.