Erről az énekes Kovács Ákos tájékoztatott mindenkit Facebook-oldalán:
Megegyezéssel zárult a Magyar Telekom és Ákos együttműködése. A partnerek a vitás kérdéseket megnyugtatóan rendezték, az ügyet véglegesen lezártnak tekintik, megköszönve egymásnak a sok éves, eredményes közös munkát.
Majd mintegy mellékesen azt is odaírta, hogy 50 millió forinttal támogatja a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekmentő tevékenységét, az adomány átadására pedig az Andante Borpatikában került sor.
Kovács Ákossal azután bontott szerződést a Telekom, hogy az énekes többek azt mondta az Echo TV-nek adott interjújában, hogy
A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak.
Ez pedig nem csak a Telekomnak, de sok hazai celebnek sem tetszett. Ákos ominózus interjúja után Lilu csak egy fotót posztolt, de Dopeman is megírta a magáét Facebookon. Kovács Ákos menedzsmentje meg nem akart, de nyilatkozott.
Kovács Patrícia szerint Ákos gondolatai ostobák és középkoriak