Erről az énekes Kovács Ákos tájékoztatott mindenkit Facebook-oldalán:

 Megegyezéssel zárult a Magyar Telekom és Ákos együttműködése. A partnerek a vitás kérdéseket megnyugtatóan rendezték, az ügyet véglegesen lezártnak tekintik, megköszönve egymásnak a sok éves, eredményes közös munkát.

Majd mintegy mellékesen azt is odaírta, hogy 50 millió forinttal támogatja a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekmentő tevékenységét, az adomány átadására pedig az Andante Borpatikában került sor.

Kovács Ákossal azután bontott szerződést a Telekom, hogy az énekes többek azt mondta az Echo TV-nek adott interjújában, hogy

A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak.

Ez pedig nem csak a Telekomnak, de sok hazai celebnek sem tetszett.