horoszkóp

Jobb volt egy szigeten meztelenkedni, mint itthon dolgozni

2016.06.02. 11:51

Hatodik hete megy a VIASAT3 pucér párkereső műsora. Nehéz már róla újat mondani, de a legutóbbi őrült nagy fordulat miatt csak megérte a most kiesett Bongival dumálni egyet.

Az történt, hogy megérkezett az új játékos, az Éden Hotel című néhai realityből ismerhető Krisztián, aki dönthetett arról, kit küld haza a játékból. Krisztián úgy döntött, hogy jobb lesz neki egyedüli fiúként, szóval Bonginak kellett elhagynia a szigetet - és ezzel csúnyán szétbombázta az Ivi és Bongi között kialakulni látszó románcot. De nem kell félni, kettejük, szerelmi szála még nincs lezárva.

Az, hogy kicsit megzuhant, és csak úgy potyogtak a szeméből a könnycseppek, még jót is tett neki.

Főleg a lányok szemében elég nagy pozitívum, hogy érzelmes vagyok és el tudom magam bőgni az egész ország előtt.

A férfikönnyeket nem bánta meg, de azt igen, hogy Petrával összevesztek, aztán a „Mész te a faszomba!”-incidens után egy óráig néma csöndben tipródott mindenki a szigeten. Ő nem ilyen, de azt már nem hagyhatta szó nélkül, amikor Petu azt mondta, hogy „ezzel nem csinálok közösen semmit…”.

Nem terelgettünk együtt birkát, hogy így lehessen beszélni velem.

Mindössze ennyi árnyékolta be azt a széles jó kedvet, ami ott a szigeten beragyogta őt. Pedig voltak, akik nyafogtak, hogy jaj, beleléptem valamibe, jaj, száraz a hajam, mesélte Bongi, majd hozzátette:

“Menjetek már a francba, nézd már meg, hogy hol vagy! Csak vesztegeted az idődet, hogy a körülményes szarjaiddal foglalkozol. Ki nézi itt, hogy száraz a hajad?”

Amikor vége lett a bulinak, visszatérve kicsit meg is csapta a kontraszt. Nehezen szokott vissza a trópusok után a magyar rögvalóságba.

Nem volt kedvem dolgozni, de semmihez. A sziget, az emberek, az ottani kultúra... Teljesen leszartam, hogy meztelenül rohangáltam pár napig. Hát nyaraltam egy jót márciusban, és nem került az nekem semmibe, csak egy elhatározásba. Az volt a jó benne, hogy olyan szinten kikerültem az itteni ocsmányságokból, a külsőségekből, hogy csak úgy voltam. Az csak egy pont az i-re, hogy nincs rajtad egy utolsó fecske."

- mondta a sportcipőt, terepmintás rövidgatyát, Jamaica feliratú övet, kék pólót és kamionossapkát viselő férfi.