Kanye West és Taylor Swift harca egészen 2009-ig nyúlik vissza. A világ abban a hitben élt, hogy kettejük közül Kanye West volt a tapló, amikor megzavarta Swift köszönőbeszédét, és akkor is, amikor megemlítette az énekesnőt egy számában – egészen eddig.

Most ugyanis már nagyon nehéz eldönteni, hogy ki mond igazat és ki hazudik, vagy ki a tapló. Vagy hogy létezik-e ebben a sztoriban egyáltalán igazság.

Talán mindenkinek megvan Kanye West Famous c. dalának azon szövegrészlete, amiben ez áll:

Úgy érzem, nekem és Taylornak szexelnünk kéne. Miért? Mert én tettem híressé azt a ribancot.

A számhoz a rapper később videóklipet is készített, amiben celebek viaszból(?) készült meztelen hasonmásait láthattuk, köztük Taylor Swiftet is. 

Ezt megelőzően Taylor Swift a 2016-os Grammy-díjátadón beszélt arról mindenki előtt, hogy ő bizony nem tudott arról, hogy Kanye West miket és milyen stílusban rappel majd róla Famous c. számában, és különben is, kikéri magának ezt a degradáló stílust.

Most viszont nagyon úgy néz ki, hogy Taylor Swift igenis tudott a számról és annak szövegéről, sőt boldogan jóvá is hagyta azt. Minderre pedig Kanye West celebfelesége, Kim Kardashian világított rá, amikor a hétvégén közzétett egy – illetve több – videót, amin a férje és Swift közötti telefonbeszélgetés hallható.

A videókon hallható és látható, ahogy Kanye West telefonon keresztül elrappeli a kérdéses szövegrészt Swiftnek, aki a jelek szerint örült ennek, tetszett is neki, és szinte bóknak fogta fel. Sőt, meg is köszönte West telefonhívását, majd azt mondta a rappernek:

El kell mondanod az egészet, úgy ahogy történt, és ahogy te élted meg

– Swift itt valószínűleg a 2009-es MTV VMA-re utal, ahol West megzavarta a díjátadót és Swift köszönőbeszédét. Majd az énekesnő hozzátette:

Hisz nyilvánvaló, hogy nem tudtad, ki voltam. Nem érdekes, hogy azelőtt már 7 millió példányt adtam el a lemezemből, hisz te nem tudtad, ki vagyok.

Később így folytatta Swift:

Majd ha megkérdeznek erről, szerintem klassz lenne, ha én is elmondanám, hogy igen, felhívott, és még a megjelenés előtt elmondta, hogy mi lesz a dalszövegben. Így mindenki tudni fogja, hogy az egész csak vicc, és jóban vagyunk. Azt hiszik majd, hogy ez a szöveg ellenséges és rossz színben akarsz majd feltüntetni, de amint kijön a dal, és én ott leszek a Grammy-díjátadón, el fogom nekik mondani, hogy felhívtál.

Swift viszont nem így tett. Mert bár beszélt a Grammy-n Kanye Westről és a dalszövegről is, azonban végig azt állította, hogy nem tudott a megjelenést megelőzően arról, hogy West miket rappel majd róla.

Sőt, Taylor Swift még a most előkerült videók után is a saját igazát hangoztatja, és továbbra is azon lovagol, hogy márpedig ő nem tudott arról, hogy West le fogja ribancozni őt a számában – igaz, azt nem tagadja, hogy valóban beszélt telefonon Kanye Westtel. Az énekesnő a következőt posztolta Instagramra:

Hol az a videó, amin Kanye West azt mondja nekem, hogy ribancnak fog nevezni a számában? Nincs ilyen videó, mert ez sosem történt meg. Nem lehet elvárni, hogy jól reagáljon az ember, ha az egész világ előtt leribancozzák. Természetesen nagyon szerettem volna szeretni a számot. Hinni akartam Kanyénak, amikor azt mondta, hogy imádni fogom a számot. Szerettem volna, ha baráti viszony alakul ki köztünk. Megígérte, hogy lejátssza nekem a dalt, de ez sosem történt meg. Nyitott voltam a telefonbeszélgetés alatt, de nem lehet 'jóváhagyni' egy számot, amíg nem hallod azt. Úgy hazugnak nevezni engem, hogy nem hallottam egy részletet sem a számból, egyszerűen karaktergyilkosság. Szeretnék kimaradni ebből az egészből, amiben 2009 óta vagyok, mert sosem akartam a részese lenni.

Természetesen mások is azonnal beszálltak a West-Swift harcba. A Kardashian-klánhoz köthető emberek nyilvánvalóan Kanye West mellé álltak, Selena Gomez pedig Swift mellé. Az énekesnő Twitteren azt a költői kérdést tette fel, hogy az emberek miért nem a fontos dolgokkal foglalkoznak inkább. Hasonló megállapítást tett Brooklyn Beckham barátnője, Chloe Grace Moretz is, aki szintén úgy gondolja, hogy jobb lenne, ha valami fontosabb dolog miatt emelnék fel a hangjukat az emberek.

Ön szerint?