Fogadja szeretettel Instahíradónk legújabb epizódját, amelyből egyebek mellett azt is megtudhatja, hogy Vajna Tímea miként éli meg, hogy már hét éve van együtt Andy Vajnával, méghozzá annak apropóján, hogy a mai napon, augusztus 18-én ünnepelték harmadik házassági évfordulójukat. A Facebookon közzétett szerelmi vallomás annyira tartalmas, hogy az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

Elérkeztünk a kritikus vízválasztó 7. évhez, amelyről azt mondják, ha a párok a 7. évben nem mennek szét, akkor örökre együtt maradnak. Mi megszegjük a "szabályokat", mert mindennél jobban szeretjük egymást. Én hiszek a karmában, hogy valamiért pont akkor találkoznunk kellett és belecsöppentünk egymás életébe. Tudom a korkülönbség...., de higgyétek el, hogy a belső harmónia, az egymás iránti tisztelet és szeretet nagyon fontos. Másrészt mindenki megöregszik, de a lélek ugyanolyan marad. Harmadrészt pedig sokszor bántanak a pénz miatt. Nos, mindenkinél van gazdagabb és fiatalabb. Volt módomban találkozni sokkal gazdagabb emberekkel, de az a lényeg, hogy hogy érzed magad a másikkal és mennyire érzed a másik felednek.

Kedvenc modellünk, Palvin Barbara ezúttal nemcsak szép volt, hanem vicces is. Nem könnyű elvonatkozatni a dekoltázsától, de ha sikerül, kiderül, hogy miért. A fotóhoz a következőt írta:

"Képzeljetek ide valamilyen mélyértelmű feliratot."

* imagine here some very meaningful caption **

Barbara Palvin (@realbarbarapalvin) által közzétett fénykép,

Éder Krisztián jelenleg a Balaton közepén tartózkodik, ahol a családtagjaival, köztük édesanyjával és testvérével vitorlázik, és mindezt gazdagon dokumentálja instáján, így most ön is megbizonyosodhat róla, hogy mennyire jól érzik magukat.

* #newerahungary

Krisztián Éder (@krisztianeder) által közzétett fénykép,

Horváth Éva meg átadta "cuki nyereményautóját" a Miss Balaton győztesének, Nagypál Krisztinának, aki a Velvetnek adott interjújában arról beszélt, hogy szerinte ő nem egy tipikus szőke nő.

A @missbalaton gyönyörű győztese @krisztinagypal ma átvette cuki nyereményautóját * #missbalaton#winner#toyotaaygo

Horváth Éva (@evahorvathofficial) által közzétett fénykép,

Britney Spears eközben lelkesen táncikált, és ugyan kissé megkésve, de boldog születésnapot kívánt Madonnának.

Pre-show warm up! Wishing a happy belated birthday to @madonna!! *

Britney Spears (@britneyspears) által közzétett videó,

Ismerős önnek ez a szakállas férfi? Ha nézi a Trónok harcát, akkor nem véletlenül! Az öltönyben kissé nehéz azonosítani, ő azonban nagyon is Kristofer Hivju, aki a sorozatban Tormund Giantsbane karakterét formálja meg. A fotóval a Riccovero norvég divatmárkának köszönte meg az együttműködést, amiből az elegáns ruhadarab született.