Lehet, hogy önnek eddig nem tűnt fel, de Justin Timberlake igazából Britney Spearsből él, miközben évről évre szájára veszi az énekesnőt, és látszólag nem képes felejteni. Most is valami hasonló történt, de még ne rohanjunk ennyire előre...

Ez egész még 2002-ben kezdődött, az új évezred első igazán fájdalmas szakításával – mikor Timberlake és Spears úgy döntöttek, külön utakon folytatják tovább.

Justin Timberlake ebben az időben, a szakítás után kezdett szólókarrierbe is, közben pedig sorra jelentek meg olyan hírek a pletykalapokban, amik Timberlake-nek kedveztek, Spearst pedig egy görény árulónak állították be.

Ekkoriban készült egy videóinterjú is Timberlake-kel, amiben arról kérdezték, az új albumán szereplő számok közül szól-e bármelyik is Britney Spearsről. Timberlake nemmel felelt, majd a semmiből elénekelt egy dalt, ami egy rettenetes nőről szól. A riporter ezután mintegy mellékesen megkérdezte az énekest, hogy Spears betartotta-e a korábban nyilvánosan is kimondott fogadalmát, miszerint megtartja szüzességét a házasságig – Timberlake erre vigyorogva azt felelte:

Persze.

A csúcsot még csak ezután érte el az énekes, miután 2002 decemberében megjelentette a Cry Me a River c. számát, aminek videóklipjében egy erősen Spearsre hasonlító nő szerepel. Timberlake természetesen úton-útfélen tagadta, hogy a szám, vagy az ahhoz készült videó Spearsről szólna, de azért tett róla, hogy mindenki biztos legyen az ellenkezőjében.

Például mikor Ellen DeGeneres erről faggatta Timberlake-et, az énekes színpadiasan kiköpte teáját, amit épp szürcsölgetett. Sőt, olyan interjút is adott, amiben kereken kimondja, hogy orális szex is volt közte és Spears között, pedig nyilvánvaló, hogy lehetett volna jólnevelt, és kikerülhette volna a kérdést.

2006-ban, mikor már Cameron Diazzal járt, interjúiban még mindig arról beszélt, hogy Spears milyen kegyetlen volt vele, és hogy kapcsolatuk az énekesnő miatt ment tönkre.

2013-ban pedig, több mint tíz évvel szakításuk után egy koncert közben a semmiből képes volt azt mondani:

Néha úgy gondolod, hogy megtaláltad az igazit, aztán rájössz, hogy igazából csak egy ribanc volt.

Justin Timberlake ekkor már házas volt, hisz elvette Jessica Bielt, akitől 2015 tavaszán született egy fia is. A világ joggal hihette ezután azt, hogy az énekes örökre elfelejtette Spearst, és képes volt feldolgozni a szakítást.

DE NEM:

Mert 2016 nyarának végén, 14 évvel a Britney Spearsszel való szakítás után Justin Timberlake Vanity Fairnek adott interjújában arról kérdezték, egy szám megírásához szükséges-e némi depresszió vagy kín, amire az énekes azt válaszolta:

Attól függ. Régen a szenvedés segített a számírásban. A Cry Me a Rivert egy fájdalmas idfőszakban írtam, ezt mindenki tudja.....

14 év telt el! TIZENNÉGY! És Justin Timberlake még mindig nem tud másra gondolni, mint Britney Spearsre!

A BuzzFeed ezek után joggal vonta le azt a tökéletesen helytálló konklúziót, hogy Justin Timberlake az eredeti és hamisítatlan Taylor Swift. Ember nem sírt és szenvedett még ennyit egy pár éves kapcsolat vége miatt.