- Augusztus 27-én az RTL II-n elindult a Való Világ nyolcadik évada, a TV2-n pedig a Star Academy című hibridreality.
- A Való Világból tehát értelemszerűen már volt hét évad. Ez a nyolcadik abból a szempontból lesz másmilyen, hogy a Big Brother című reality formátumát megvette a csatorna. Majd meglátjuk működés közben, hogy emiatt mi változik benne. A lényeg: nyolc ember ma beköltözik egy házba, utána még beküldenek majd néhányat, és aki a legtovább marad benn, az győz.
- Star Academyből nem volt még egy sem. Ennek az a lényege, hogy miközben zenés tehetségkutató, a versenyzők életét is lehet követni a tévében. Itt is a sok induló kirostálása után hirdetnek majd győztest.
- Munkatársaink mindkét műsort nézték és közvetítették.
- Hozzászólna? Látott valami vicceset? Írja meg, fotózza le, küldje el nekünk! A Facebook-oldalunkat itt találja, ahol kommentben is közölheti véleményét. Előre is köszönjük!
-
Mit nézünk most? Mióta? Meg miért?
Kötelező Való Világos áttekintés arról, mióta is nem nézzük ezt a szemetet, de röhögünk Aurelio helikopterén.
Az első Való Világ 2002-ben indult, ez a nyolcadik évad, ráadásul most a VV most Big Brother is egyben, nagyon várjuk már a Nagy Testvért.
Az első szériát VV Szabolcs nyerte, aki a valóságshow után eladta a nyereménylakását, majd MSZP-s aktivistaként folytatta, később nyomozó lett belőle. VV Szabolcs nem akart tévézni, a műsor után hamar felszívódott. Nem úgy, mint Aurelio, aki a VV 6-ot nyerte, és azóta is próbál a felszínen maradni, ő viszi majd a napi adások után a Belevalót. A nemrég kijött videója alapján rengeteg helikopterre és segges poénra számíthatunk tőle. Mondjuk ki, nem változott sokat.
A Való Világ egyik sikersztorija, hogy Majkának sikerült az, amiről a legtöbb valóságshow-szereplő csak álmodozik, tényleg bejött neki az élet, rapper lett, emellett műsorvezetőként dolgozik.
Természetesen érdekes, furcsa karaktereket rajtuk kívül is megismertünk, de ők külön posztot érdemelnek.
Hogy egy kicsit képbe kerüljön, összeszedtük az eddigi VV-győzteseket:
- 2002: VV Szabolcs
- 2003: VV Laci
- 2004: VV Milo
- 2010: VV Alekosz
- 2011: VV Attila
- 2014: VV Aurelio
- 2014: VV Robin
-
Abba kéne hagyni
ezt a „ki a legszimpatikusabb" játékot, mert nagyon unalmas, és ne feledjük, hogy nincs már pezsgő!
-
A pezsgő már elfogyott
Úgy 25 perc alatt dobták be a villalakók. Azért remélem, még valahol rejtegetnek egy kis vodkát, még a végén elmennek aludni.
-
Pádár Alexandra színre lép
Na hát ez az a kisfilm, amit már nem eszek meg. Persze, pont a kamerák kereszttüzében szakítunk.
"Elég volt a háziasszony szerepből, nagyon szeretek főzni, de nem úgy képzelem el, hogy otthon szeletelem a hagymát" - hát ha ebből áll egy háziasszony élete, és ez zavar téged, akkor szeletelj a kertben PLS!
-
VV Tivy tisztességesen köszöntötte a társait
"Na mi van villalakók????"
Jöhet a buli!!!
-
Amúgy tényleg nagyon jó Majka és Ördög Nóri együtt
Reagálnak egymásra, nem uncsik, sztorizgatnak, ugratják egymást. Még ha néhány poén bekészített is, az sem hallatszik.
-
Újabb pezsgő durrant
Nagyjából egy ládánál járhatnak.
-
Fejből hány Való Világ szereplőre emlékszik név szerint?
Én 32-re. Pedig még el se kezdtem nosztalgiázni.
Rájuk emlékszem
Oki, Majka, Indián, Segal, Elwis, Valóságshow Veterán Péter, VV4 Attila, Maci, VV Évi, Alekinnyó, Olivér, Rágógumi Zsófi, A nyertes Laci, A másik Laci, Gigi, Jerzy (ejtsd rosszul: Dzsörzi, ejtsd jól: Jerzsi) Béci, Molnár Anikó, Nádai Anikó, Szandika, Fannika, Dennis, Simon, Robin, Kismocsok, Rita, Zsófika, Aurelio, Vikcsu, Dávid, Krisztián, Iza.
-
Majka beszólt ByeAlexnek
"Biztos, hogy most minket néz. Itt is lenne legszívesebben, de nem tud" - ByeAlex az RTL-en ősszel startoló X-Faktor zsűritagja lesz amúgy. TV2/RTL cicaharc.
-
Zsófi modellkedik
És örül, hogy nem kellett árut feltöltenie. SOHA!!
-
Nem tudom, hogy ki az az Andris,
de kicsit sajnálom. VV Zsófi szerint a kapcsolatuk nem szilárd, és a fiú attól fél, hogy megcsalja a villában.
Ez nem egy jó kapcsolat.Szegény Andris.
-
TV2: Szűcs Randy mindjárt színre lép
ha jól értettem, akkor ő egy holland származású versenyző.
-
Olvasóink szerint a Star Academy jobbnak ígérkezik
Roland:
"A star a. még ér is valamit... Van színvonal * a VV8ból elég volt az első beszédhibás ufo."Vivien:
"A Star Academy jó lesz :D Lehet röhögni a bénákon"Annamária:
"Király Viktor akcentusa elég gáz. De a műsor jó lesz szerintem is." -
Ha önöknek nincs tévéje,
de azon is csak a Spektrum megy, akkor a körbekattintok önök helyett is.
- A TLC-n éppen egy limlomfelhalmozó nő otthonát suvickolja egy takarításkényszeres nő, jól sejtik, kényszeresen.
- A Discoveryn menő vonatokat lehet nézni.
- A Comedy Centralon Hadházi László gesztikulál.
- Az M1-en időjárás-jelentés megy.
-
Never forget: Villarap
2002-ből, amikor még sokkal nyersebb, őszintébb volt a műfaj. Nem volt taktika, csak Oki, Lorenzo és Majka. A ráadás: Dopeman, minden baj itt kezdődött. Nagy szeretettel küldenénk ezt a számot Majkapapának és Dopemannek!
Hatalmas csók innen, Magyarország egyetlen luxusbörtönéből. -
Amúgy eddig VV Dávidról szó sem volt
Most szólt az egyik kolléga, hogy délután még VV Dávid nem volt a beköltözők között. Valami gebasz történhetett. De örülünk Dávidnak, heló!
-
Egyszerre van a reklámblokk mindkét csatornán
Most lehet cserélni. Vagy nem.
-
Villatörténelem 3: Baukó Éva, a kezdetek
A VV4-nek nemcsak Gombit köszönhetjük, messze nem. Ott volt még VV Olivér, akit ha nem zavar össze a honvágy, simán nyerhetett volna, Alekosz méltó ellenfeléről beszélünk. Ja, igen, és ugye Alekosz, őt is ez a széria emelte ki a homályból, azóta már a TV2-höz igazolt, Baukó Évával kéz a kézben élnek az Édes élet kamerái előtt, vagyis folytatják ott, ahol 2010-ben elkezdték.
VV Éva pillanatai közül nehéz kiemelni a legjobbat, örült, tombolt, toporzékolt eleget a villában. Az egyik legjobb viszont, ahogy a VV Gigis párbaj után ösztönösen a földhöz vágta magát, majd gurult párat. Mégiscsak győztesen térhetett vissza, nem kis dolog ez.
-
"Felnőttem erre, a 6 év elég volt rá"
- ezt Hegyi Dávid mondta, Keresztes Ildikó állva tapsolt. Vastag Csabi csodát látott, azt látta Dávid megérkezett. Nem csak a hangját dicsérik, mindenki odavan a fiatalember külső megjelenéséért is.
A legtöbb ponttal juttatták tovább, mind a zsűri, mind a közönség. Biztos beköltöző. Keresztes nagyon örül. Dávid is.
-
VV Tivy tivyzett
„Na, mivan jó csaj?????”
Klasszik Tivy.
-
Tolj már valamit!
Szól Istenes Bence Tivynek. Sztem inkább őt toljátok be a villába.
-
Na, egy üveg pezsgő már elfogyott!
De ha belegondolok, lesz az kettő is. Sokan vannak.
-
Ha utólag visszanéznék a produkciókat
mert éppen kimentek sörért, akkor a műsor Facebook-oldalán egymás után posztolják a videókat, majd pótolják be a következő reklámblokkban!