Bár a Sztárban Sztár első része sokkal erősebben indult, azért a folytatás sem lett teljesen vállalhatatlan, leszámítva Till Attila haját, amit kicsit túlfésültek. A múltkor Mészáros Árpád Zsolt vagyis MÁZS esett ki, most pedig a zsűri és a nézők szavazati alapján Kefírt rakták ki a celebes beöltözős énekes műsorból.

A legszórakoztatóbb egyértelműen Kocsis Tibor volt Harangozó Teriként. Az előadása hibátlan volt, főleg hogy beültettek mögé két asztalnyi dülöngélő öregasszonyt is. Teljesen érthetetlen, hogy Kefír kiesett, mert ő is hasonló élmény volt, hisz nem csak Szikora Robinál jobb Szikora Robi, de Kozsónál is jobb Kozsó, mert ennyire szenvedélyesen még Kocsor Zsolt sem tudja megmutatni, hogy hogyan hullik a könnye. Hajós András szerint a dal első soraiban egyébként benne van minden:

Eltelt párezer év de még fáj.

Radics Gigi viszont halálosan unalmas előadót és dalt kapott, de Emeli Sandénak öltöztetve legalább kiderült, hogy baromi jól áll neki, ha félig kopasz.

Radics Gigi ezúttal is odatette magát Emeli Sandé bőrébe bújva. Ti is szerettétek a produkcióját? #sztarbansztar #tv2

A photo posted by Sztárban sztár (@sztarbansztartv2) on

A zsűri kínjában a legtöbb – 39 pontot – Homonnay Zsoltnak adta, aki pont olyan volt, mint amikor egy átlagos apuka otthon viccelődik a kamaszlánya új pasija előtt, miközben Irigy Hónaljmirigyre táncolt. Szóval egyszerre volt kínos, katasztrofális és kicsit talán vicces is.

Király Linda Freddie Mercury-ként inkább volt Gomez Addams az Addams Family-ből, Vásáry André Mikaként egy Till Attilába oltott túlmozgásos Lakatos Márk, Nagy Adri pedig Jennifer Lopez helyett ukrán popdíva egy átlagos Eurovíziós Dalfesztiválon.

A többiek sajnos abszolút felejthetőek voltak, bár Veréb Tamást, aki kifejezetten ijesztő volt Bruno Marsnak maszkírozva, valamiért mégis nagyon szerette a zsűri.

A következő héten már csak tízen állnak színpadra, lesz aki Michael Jacksonnak öltözik majd, meg olyan is, aki Szűcs Judtihnak.