horoszkóp

Hajós András elnézést kért Demjén Ferenctől

2016.09.29. 15:11

Az elmúlt másfél hétben sok volt az adok-kapok a hazai celebritások között, ezek egyike a Hajós kontra Demjén dolog a Sztárban Sztárral kapcsolatban, megírtuk mi is.

Hajós András most a Facebook oldalán kért bocsánatot, és fejtette ki részletesen, mit miért mondott, sorait változtatás nélkül közöljük:

„Engem úgy neveltek, hogy elnézést kérjek, ha megbántottam valakit. Akkor is, ha szerintem nem. Sajnálom, ha megsértettem Demjén Rózsit, nem ez volt a szándékom. A Sztárban Sztár nemcsak paródiákról, átlényegülésről szól, hanem szubjektív véleményekről, csipkelődésekről, savazásokról és összeveszésekről is. Mint egy igazi házibuli. Szerintem Rózsi is érezhette, hogy vele szeretettel és művészetét meg sem kérdőjelezve csipkelődtünk. Kicsit úgy, mint ahogy a gyerekek meglesik a horkoló apukájukat, kicsit kikacagják, aztán vihogva elszaladnak. Attól még szeretik.

Én szeretem Rózsi dalait, és ez akkor is így lesz, h a egy életre megsértődik rám. Bár szerintem nem kéne ezt ennyire komolyan vennie, ez velejárója korunknak, és következménye annak, hogy ő és a dalai még mindig jelen vannak! Mindenki kommentel, megítél, véleményt mond. Ez alól senki sem kivétel. Ma már sajnos senki sem ülhet az elefántcsonttoronyban. Néhány előadót a közönség tabuként kezel. Ám legyen. Tényleg vannak a Régi Nagyok közt néhányan, akiket annyira szeretünk, hogy őket nem illik piszkálni. Ok. Nekem ez kicsit igazságtalannak tűnik, de elfogadom. Én is félek, hogy mit kapok majd a következő adásban, mert a szerkesztőség (kedvem ellenére) az én dalomat osztotta Muri Enikőre, de tudom, hogy állnom kell a sarat. Én attól érzek jogot az ítélkezésre, hogy én is folyamatosan megítéltetek. Végül is a dalok, a produkció a fontosak, nem mi, akik énekeljük őket.

Szóval bocsánat, Rózsi!

Ami pedig engem illet, én nem szégyellem azt a korszakomat sem, amikor berúgva és/vagy szénné szívva rögtönözve baromkodtam a színpadon. Igen, maradt el miattam koncert.. Igen, rontottam szöveget. Ez nem vesz el semmit abból, aki vagyok. Sőt, ez is kellett ahhoz, aki lettem. Belőlem sosem lesz »Régi Nagy«, de a portékám őszinte, igaz.”

Mindehhez az alábbi videót tette hozzá.