A vagyon elosztáson kívül a legsürgetőbb az volt, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt meg tudjanak állapodni a gyerekek felügyeleti és látogatási jogában. A TMZ szerint ez sikerült, igaz csak ideiglenes megállapodás született, ami egyelőre három hétig tart, írja a TMZ.

A megállapodás szerint Jolie a gyerekek teljes fizikai felügyeletét megkapta, nála fognak élni a gyerekek. Pitt láthatási jogot kapott, de ezeket a látogatásokat terapeuta felügyeli majd, akinek joga van engedélyezni vagy megtagadni, hogy Pitt egyedül, felügyelet nélkül is időt tölthessen a gyerekekkel.

Fontos kitétel, hogy Pittet szúrópróbaszerűen ellenőrizhetik, hogy fogyasztott-e alkoholt vagy drogot.

Angelina Jolie szeptember 19-én adta be a válókeresetet. Azóta kiderült, hogy a színésznő azután adta be a válókeresetet, miután a színész szeptember 14-én a privát repülőjükön túl sokat ivott, majd üvöltözött és erőszakoskodott a gyerekekkel.

Az ügyben először a Los Angeles-i rendőrség indított nyomozást, amit később az FBI átvett. Jolie viszont nem kíván együttműködni az FBI-jal, mert  szerinte nem kellene büntetőeljárást indítani azért, ami a magángépükön történt férje és a 15 éves Maddox között. Nem fog semmit se mondani, ha a hatóságok elkezdik felépíteni az ügyet Brad Pitt ellen.