horoszkóp
GettyImages-498597224 master

Brad Pitt gyermekbántalmazási ügyében az FBI nyomoz tovább

2016.09.23. 11:43

Pár nappal azután, hogy Angelina Jolie beadta a válókeresetet Brad Pittel szemben, kiderült, hogy egy héttel korábban, szeptember 14-én a család Franciaországból Los Angelesbe utazott egy privát repülőgépen, ahol a színész állítólag túl sokat ivott, majd üvöltözött és erőszakoskodott gyerekeivel.

Az ügyben először a Los Angeles-i rendőrség indított nyomozást, majd kiderült, hogy mivel az eset nem konkrétan Los Angelesben, hanem egy repülőn, a levegőben történt, az ügyet átvette az FBI.

Az FBI az ügyben a Variety-nek adott nyilatkozatában a következőt írta:

Mivel az Egyesült Államok légterében történt esetekre különleges jogszabályok vonatoznak, így arra a repülőre is, ami Mr. Brad Pittet és gyermekeit szállította, az FBI folytatja az ügyben a vizsgálatot, illetve a további tények és bizonyítékok begyűjtését.

A People jól értesült informátora úgy tudja, Brad Pitt nem ütötte meg egyik gyerekét sem a kérdéses repülőút alatt, bár Pitt valóban részeg volt, és veszekedett is Angelina Jolie-val, majd a gyerekeivel is. A forrás a következőt tette még hozzá:

Biztos benne [Pitt], hogy a történtek nem érték el a fizikai bántalmazás szintjét, és senki nem sérült meg. Semmilyen módon nem ütötte arcon a gyerekét. Bár rátette a kezét, mert a történtek miatt elvesztette az önkontrollját.

Brad Pitt még a válás bejelentése után közleményt adott ki, amiben azt írja:

Elszomorítanak a történtek, de ami most a leginkább számít, az a gyerekeink boldogsága. Megkérem a sajtót, hogy hagyják őket békén ez alatt a kemény időszak alatt.

Az, hogy mi történt valójában a repülőn, egyelőre pontosan nem derült még ki, és senki nem erősítette meg hivatalosan. De valószínűleg nem kell sokat várni erre sem, a US Weekly ugyanis úgy tudja, Angeline Jolie repülőgépe be van kamerázva, a kamerák pedig az állítólagos veszekedést is rögzítették.

A lap forrásai, akik látták a kérdéses felvételt, azt mondták, hogy bár Pitt a videón valóban részegnek tűnik és ordibál, nem történt semmi fizikai erőszak. Úgy tudni, annyi történt, hogy Brad Pitt és Angelina Jolie veszekedtek, fiuk, Maddox pedig anyját próbálta védeni és közéjük állt.

Angelina Jolie Hollywood legkeményebb válóperes ügyvédjét fogadta fel, és alapból is nagy volt az esélye arra, hogy megkapja gyerekeik kizárólagos felügyeleti jogát, a történtek miatt csak még nagyobb ennek a valószínűsége.

Brad Pitt és Angelina Jolie 12 évet voltak együtt – 2004-ben találtak egymásra a Mr. és Mrs. Smith forgatása alatt, majd 2014 augusztusában, franciaországi birtokukon házasodtak össze. Hat gyerekük van – Zahara, Maddox és Pax Thien Jolie Pittet örökbe fogadták, de született egy ikerpárjuk, Vivienne Marcheline és Knox Léon, valamint még egy lányuk, Shiloh Jolie-Pitt.