Robin Williams özvegye, Susan Schneider a Neurology című orvosi szaklapban írt először azokról a körülményekről, amelyek férje két évvel ezelőtti öngyilkosságához vezettek. Terrorista élt a férjem fejében című esszéjében beszámolt utolsó napjairól és arról, hogy valójában milyen betegségtől szenvedett.
Félrediagnosztizálták?
Schneider elmondása alapján a férje szervezete rengeteg olyan tünetet produkált, amelyek már önmagukban is elviselhetetlenek voltak. Az orvosok az összes szimptómát együttesen próbálták diagnosztizálni, de végül arra jutottak, hogy nincs olyan betegség, amelyben az összes fellelhető egyszerre. Ezért gyanakodtak a legkézenfekvőbbre, a Parkinson-kórra. De arra is már csak a halála előtti utolsó hónapban.
A Lewy-testes demencia (LBD) tünetei azonban kísértetiesen hasonlítanak a Parkinson-kór tüneteihez, így utólag világossá vált, hogy Williamst voltaképpen félrediagnosztizálták.
Rengeteget szenvedett
2013 őszén a színész komoly székrekedésre, vizelési nehézségekre, gyomorégésre és álmatlanságra panaszkodott. A szaglása alig működött, és rettenetesen stresszes volt.
Télre már paranoiában szenvedett, téveszmék gyötörték, egyre erősödtek az alvási zavarai, romlott a memóriája és a kortizolszintje is kiemelkedően magas volt.
(A kortizolt a mellékvese termeli, stresszhormonnak is nevezik.)
Először pszichoterápiával próbálták enyhíteni és kezelni a tüneteit, amelyek látszólag egymástól teljesen függetlenek voltak. Robin Williams abban az időben forgatta az Éjszaka a múzeumban harmadik részét, és mérhetetlenül elkeserítette, hogy nem tudta megjegyezni a szövegét. Emiatt gyakran pánikrohamot kapott. Felesége szerint ez azelőtt sosem volt rá jellemző.
A memóriazavara és kontrollálhatatlan szorongása teljesen kikészítette.
Attól tartott, hogy demenciában vagy Alzheimer-kórban szenved, de a skizofrénia lehetősége is felmerült benne. Az sem nyugtatta meg, hogy az orvosok mindhárom betegséget kizárták.
Ekkor jött a képbe a Parkinson-kór. Williams ennek tudatában folytatta az életét, felesége megkönnyebbült, hogy végre tudják, mi a baj, a színész viszont korántsem látta ilyen pozitívan a helyzetét.
Azt akarom, hogy újraindítsák az agyamat.
- mondta erről akkoriban.
Vélt betegségét hiába kezelték, állapota egyre súlyosabb lett, egyre kimerültebb volt, járni már csak lassan és csoszogva tudott, a bal keze pedig folyamatosan remegett. Volt, hogy csapkodott éjszakánként, aludni pedig továbbra sem volt képes.
Néha annyira megmerevedett a teste, hogy mozdulni sem bírt.
Már nem tudta érzékelni a mélységet, a magasságot, az alapvető agyfunkcióinak elvesztésével a zavart állapot egyre csak erősödött.
Az utolsó nap
Susan Schneider az utolsó szombatjukra egy tökéletes napként emlékszik vissza.
Csupa olyat csináltunk, amit szeretünk. Reggeltől estig. Olyan volt, mint egy hosszú randevú. Ráadásul estére valahogy úgy éreztem, jobban lett. Amikor elment aludni, a szokásos módon köszönt el tőlem: "Jó éjt, szerelmem!" - A szavai még ma is visszhangzanak a fejemben.
Schneider azzal, hogy ilyen részletességgel beszélt a történtekről, azt szeretné elérni, hogy a kutatók és az orvosok folytassák az LBD kutatását, és hogy t eljesen megértsék azokat, akik ebben a betegségben szenvednek.
Ugyanakkor azt mondja, ha idejekorán diagnosztizálták is volna a férje betegségét, az sem változtatott volna semmit azon a tragikus, utolsó napon.
Forrás: People