A Való világ vasárnap esti párbaján VV Mici és VV Zseraldin küzdöttek meg egymással, végül Zseraldin maradt alul, akire a nézőknak csak 43 százaléka szavazott. Bár őt várták többen vissza a villában, a nézők mégsem voltak kíváncsiak rá. A Való Világ Powered by Big Brother ötödik kiesőjét kifaggattuk, mit érez, mi lesz most, mi volt bent, jön-e a haknisorozat. 

Az első estén csalódott voltam, hogy nem én mentem vissza a villába, de legalább a barátaimmal tudtam tölteni a napot.

– kezdte Zseraldin a Velvetnek, aki meg is siratta a vasárnapot. Neki nem volt teher a villa, jól bírta a bezártságot, nem unta magát. Sőt, olyan volt neki az egész, mint egy tábor. A barátait még nem kérdezte ki, hogy mit szólnak a villaéletéhez, az majd ezután jön, Zseraldin szavaival élve a mai nap folyamán és innentől kezdve fog elkezdődni igazából a véleménykinyilvánítás

A legtöbben úgy mennek be a villába, hogy kizárják a szexet, el se tudják képzelni, hogy egy ország előtt feküdjenek le egy ellenfelükkel. Aztán pár hét alatt vagy elfelejtik a kamerákat, vagy nem. Zseraldin az előbbi csoportba tartozik, VV Tivyvel jött össze, de azt nem mondhatjuk, hogy óriási lett volna kettejük között a szerelem. Veszekedtek, aztán szexeltek, ez volt a program. 

Hogy őszinte legyek, nem bántam meg egy percig sem. Nyilván azért csináltam akkor azt [a szexet –a szerz.], mert jónak láttam. Nem mondom azt, hogy nem érint rosszul, de ez már megtörtént, nem hiszem, hogy bárkinek köze lenne ehhez. Csak rá és rám tartozik. 

Meg a tévénézőkre, viszont Zseraldin ezen nem gondolkozik. Tivyvel jó volt, de vége, a műsor után sem folytatják, ami a látottak alapján talán jobb is. A vloggerre sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy egy úriemberként viselkedett volna. Amúgy barátnője is volt (van, lesz?), úgy szórakozott a focista lánnyal. 

Jön a hakni vagy nem jön a hakni?

Mindig érdekes, hogy a villalakók a kiesés után hogyan tudják megülni a sikert, van, akinek pár hónapig tart haknihírnév, másoknak addig se. Nem mindenkiből lesz Majka vagy Nádai Anikó, aki most visszatért a gyökereihez: azt a műsort vezeti, amiben felfedezték. 

Zseraldin egyelőre nem tudja, hogy mit szeretne csinálni. A focira koncentrálna, de ez nem zárja ki a celebéletet. Mint mondta, még át kell rágnia a lehetőségeket. Egy biztos, hogy egy palacsintázót nyitna, illetve

egy palacsintázót extrákkal.

Zseraldin nem árulta, mik azok az extrák, de kíváncsian várjuk, legalább annyira, mint Vajna Tímea fánkjait