Ezt még nem erősítették meg, de mi állítjuk, mégpedig azért, mert több jel is erről árulkodik. Ma reggel ugyanis az RTL Klub kirakott egy videót, melyben Puskás Peti elindult a versenyből kizárt Petics Kristóf helyére érkező új, 12. versenyzőért. Szombaton kezdődik az igazi X-Faktor, de az egyik döntős az első élő show-t sem érte meg. A zsűritagokat Petics Kristófról is kérdeztük.
Lehet balhézni, csak nem az X-faktorban, és nem ismeretlenül
A mentorházban volt egy tehetséges fiú, akit Mata Richárdnak hívnak, és a közönség egy emberként hördült fel akkor, amikor Puskás Peti nem őt választotta továbbjutónak. Már a kiesése után nagy tömegek kezdtek kommentháborúba Puskás Peti, és az X-Faktor Facebook-oldalán is, amihez még többen csatlakoztak, amikor kiderült Petics kizárása.
A ma reggel posztolt videóban számunkra világossá vált, Mata Richárd tér vissza szombat este:
- A videóban Puskás Peti - Csillagok című dala hallható, Mata is ezt énekelte a válogató során.
- A település Igrici, ahova megérkeznek, itt él Mata Ricsi és családja.
- Az RTL videója alapján több olvasónk is felismerte a települést.
- Mata Ricsi közeli ismerősei úgy tudják, hogy nagyon elfoglalt az utóbbi időben az X-Faktor miatt, ami azt feltételezi, hogy már javában készül az élő showra.
Körbejártuk Igricit mi is a Google Mapsen, és a ma kirakott videó helyszíneire egyértelműen rátaláltunk. A helyi pékség jól kivehető:
De egy sárga épület is jól beazonosítható a másik irányból, pont ahol Puskás kiszállt az autóból:
A vasbeton kerítést azóta már elbontották, de ez az a ház.
Kíváncsian várjuk az élő showt, mely szombaton este 20:00-kor kezdődik az RTL Klubon.
Kérdéseinkkel megkerestük az RTL Klubot is, akik csak annyit mondtak: szombat este minden kiderül, a reggel posztolt videójukon kívül további információt nem árulnak el.