horoszkóp
IMG 6619

Lehet balhézni, csak nem az X-faktorban, és nem ismeretlenül

jv
2016.11.02. 15:48

A hétvégén az X-Faktor mentorai egy-egy segítő közreműködésével kiválasztották azt a 12 énekest és zenekart, akikkel együtt akarnak dolgozni az élő show-ban. A szerda délelőtt tartott sajtótájékoztatón, az elképesztően csinos Tóth Gabi mellett pedig megismerkedtünk velük személyesen is. Egy fiú híján.

A legmegosztóbb versenyző az a 19 éves Petics Kristóf volt, akit azután zártak ki a műsorból, hogy korábban nagy küzdelmek árán Puskás Peti végül beválogatta a döntősök közé. Petics egy szórakozóhelyen verekedett össze valakivel úgy, hogy az a valaki végül a kórházban kötött ki. Ma reggel pedig megtudtuk, mi lesz a sorsa. 

Petics Kristóf helyett más szerepel majd a szombattól kezdődő élő adásokban. 

Nagyon vártuk, hogy a sajtótájékoztatón a fix 11 döntős mellett megismerjük az utolsó nevet is, de nem. Szombatig lehet körmöt rágni. 

A zsűritagok közül ByeAlexet és Puskás Petit kérdeztük A Nagy Balhéról, ki számított rá, ki nem. ByeAlex például nem is vitte volna magával az énekest. 

Én mondtam, hogy szerintem nem lehet vele dolgozni, és ennek függvényében is cselekedtem volna, De annyira nem folytam bele, nem az én kisemberem volt. A tévé nem annyira szereti a balhékat. A rocksztárság működik a valóságban, de itt van egy szűk időintervallum, ahol dolgozni kell, és ezt súlyosan végig kell gondolni. Ki az, aki ezt végig tudja csinálni, ki az, aki nem.

Puskás Petinek volt a legnehezebb dolga, hiszen végül ő kapta a fiúkat, és rögtön beletenyerelt a közepébe. Egy kezelhetetlen, de érdekes karaktert választott, aki viszont nem érte meg az első élő adást se. Puskás nyilván nem örült a telefonnak, amikor kiderült, hogy a mentoráltja azon a szórakozóhelyen verekedett, ahova amúgy rendszeresen jár. Puskás a történtek ellenére továbbra is hisz Petics Kristófban, csak egyszerűen az X-Faktorra nem volt alkalmas, tudja, hogy nem lehet mindenre az a válasz, hogy de hát én ilyen vagyok. 

Nem is azért sajnáltam, mert mennyit küzdöttünk a Kristófért, vagy hogy mennyi savazást kaptam miatta, hanem egyszerűen itt van ez a király csávó, akit elképesztően tehetséges embernek tartok. És szerintem ez a legjobb bizonyíték, hogy ő milyen előadó. Amióta elindult a műsor, gyakorlatilag folyamatosan Kristófról beszélünk. [...] Kristóf legnagyobb pechje az volt, hogy egyelőre nem a Led Zeppelinben énekel. 

De Petics Kristóf már nincs versenyben, a következő 11 énekes viszont igen. 

Tóth Gabi és a lányok:

  • Opitz Barbara
  • Jáger Kinga
  • Vince Alíz Liza

Puskás Peti és a fiúk: 

  • Dánielfy Gergely
  • Gorbunov Dimitrij
  • Petics Kristóf

Gáspár Laci és a 25 év felettiek:

  • Ónodi János
  • Fejes Szandra
  • Balogh Eszter

ByeAlex és a zenekarok:

  • Ham Ko Ham
  • The Crossroads, akik már Jaggers néven futnak
  • Soulbreakers

Szombaton kezdődik a X-Faktor első élő adása, ahol rögtön két versenyzőtől búcsúzhatnak a nézők. 3 hét alatt le is feleződik a mezőny, karácsonyra pedig kiderül, ki lesz a tehetségkutató idei nyertese.